Kommentár nélkül
A múlt évben hívta meg a Fővárosi Önkormányzat a szervezetünket, hogy vegyen részt abban a csapatban („kezdeményező szervezet”), amely döntéseket készít elő a befolyó parkolási díjak elköltésére.
A munka még nem kezdődött meg, ám a napokban egy meghívót kaptunk az illetékes főpolgármester-helyettestől e téma megbeszélésére.
A meghívót sokan kapták – köztük az EMPAMO – melyre ők válaszoltak is, úgy, hogy a levelüket láthatta minden korábbi címzett. Szerintünk a levél érdemes arra, hogy nyilvánosságra kerüljön, ezért most ide a honlapunkra – minden változtatás és kommentár nélkül – bemásoljuk.
A levél:
„Tisztelt Főpolgármester-helyettes úr!
Tisztelt Ikvai-Szabó Imre úr!
A meghívást köszönjük, és mint a fizetőparkolásban tevékenykedő civil
szervezet, ott leszünk.
Azonban számunkra érthetetlen, miért kapott meghívást egy a parkolásban
egyáltalán nem érintett kerékpáros klub? Az autós érdekképviseleteket, a
helyben lakókat, az ott dolgozókat sem kérdezték meg, mikor a Kiskörúti
parkolókat, sávokat megszüntették néhány kerékpáros kedvéért, az ott élők és
dolgozók hátrányára!
A Magyar Kerékpárosklubnak köztudott az autósok iránti ellenszenve, ezáltal
tárgyilagos és konstruktív véleményük kérdéses!
Tisztelt Főpolgármester-helyettes úr, az Emberibb Parkolásért Mozgalom
határozottan tiltakozik a Magyar Kerékpárosklubb részvétele ellen a
fizetőparkolással kapcsolatos kérdésekben, és tisztelettel kérnénk
kizárásukat az alábbi konferenciáról!
Tisztelettel
Legin István / EMPAMO alelnök”




























Komolytalan vérpistikék
Komolytalan vérpistikék gyülekezete. Hülyeségeket beszélnek és írni sem tudnak. Nem kell velük foglalkozni.
Egyetlen eredményük, hogy új jelentést adtak a pampogós jelzőnek. :D
_______________________________
..:BringAlap:.. - egy lap a bringás alapokról