MK területi szervezet hír

Megalakult az Mk Bel-budai területi szervezete


|

Összegyűltünk mint vasorrú bábák a mágnesasztalon!


|

Hát túlvagyunk a gyűlésünkön! Azt kell mondjuk, gyarapodó taglétszám és jó hangulat jellemzi ezen kis szeánszainkat. Köszönjük Briginek a helyet, továbbá az önkormányzat képviselőinek Laukonidesz Lillának és Stollmayer Ákosnak az érdeklődő jelenlétet, reményeink szerint ez is tovább segíti az eddig is remekül "gördülő" együttműködésünket az önkormányzattal.
Tervezgettük a Flórián tér átépítési lehetőségeit kerékpáros szempontból, lassan befelyezzük az iskolák és üzletek számára készítendő, "hogyan építsünk kerékpártárolót" anyagunkat, amit majd szórni is fogunk. Illetve utólag kiderült, hogy szülinapunk is volt... az ünneplést majd utólag bepótoljuk!

Majd ha lesz kép felteszem azt is :-)


Bel-buda találkozó minden 2. hétfőn


Kaptunk helyet a Marczibányi téri Szabadidőközpontban, így ezentúl minden 2. hétfőn ott találkozunk este 6-tól. Legközelebb november 23-án, utána december 7-én, 21-én és január 4-én. 8 után a szomszédős kávézóban folytathatjuk az eszme- és anyagcserét. A találkozók nyíltak, mindenkit szeretettel várunk.


1 éves születésnapot ünnepelt az MK Belvár


|

Az előzetes beharangozásnak köszönhetően szép számmal gyűltünk össze tegnap este a Jelenben, hogy megünnepeljük a Belvár megalakulásának első évfordulóját. Nagyon örültünk, hogy sok új tagunk is ezt a napot választotta a bemutatkozásra. Miután az oldott hangulatot is meghozó bemutatkozó körön túlestünk (és a technikai eszközök is megérkeztek) Ders nagysikerű Belvár-évértékelő prezentációját nézhettük meg. Annak, aki nem tudott ott lenni, álljon itt:

Aztán tortáztunk, vele együtt (marcipán)autót írtottunk, János átadta a Nagytestvér meglepijét, egy Szélvész vouchert, amit ezúton is nagyon köszönünk! :) Valszeg a beváltással megvárjuk amíg kitavaszodik, de addig is biztos helyen őrizzük!

Miután kiörömködtük magunkat, s a pocakot is megtömtük repetázással a fincsi csokitortából, természetesen szakmáztunk is kicsit, de most tényleg csak kicsit. Az aktuláis és halaszthatatlan feladatokat gyors letudva komolyabb vizekre eveztünk, megválasztottuk vezetőinket a jövő évre.
Miki terve az volt, hogy a jelöltek kortesbeszédet tartsanak, majd azután ki-ki szavaz arra, aki a tetszését elnyerte. Erre nem került sor mert, mint ahogy Zolitól megtudtuk mi egy "lapos" szervezet vagyunk, nincs hierarchia, mindenki azt teszi hozzá a feladatokhoz, a munkához, ami az erőssége (s szerencsénkre ebből nincs hiány, mert igen külöböző habitusú és készségekkel megáldott személyekről van ám szó) a társaság egyöntetűen úgy döntött, hogy menjen minden az eddigi kerékvágásban. Azaz Miki tölti be továbbra is a titkár, én pedig a titkár-helyettes (ezek a titulusok!!) szerepét.
Az ő nevében is nagyon köszönöm a bizalmat, s igyekszünk megfelelni az elvárásokank. :)

Ezután már tényleg csak a csapatépítés maradt hátra, amit elhihettek nem apróztunk el :)

Azt hiszem, egy jól sikerült évet zártunk, és a csapat mai napi lelkesedése és aktivitása hasonló, ha nem ezt is felülmúló esztendőt vetít elénk.

A fotókkal hamarosan frissítem a bejegyzést (csak még cenzúra alatt vannak :)
Fotó: Boci


6. Bebiciklizés


|
2009-11-22 14:00
2009-11-22 16:00
Etc/GMT

Találkozó a Toldi mozi előterében! Novemberben az utolsó lehetőség!


Új helyen Óbudán


Kedves Mindenki!

A Magyar Kerékpárosklub Észak-budai csoportja gyűlést tart. Várunk minden érdeklődő bringást, akár Óbudáról, akár máshonnan.
Időpont: nov. 20, péntek, 6 óra
Hely: Meggyfa u. 33., az ottani közösségi ház
Konyha van, üdítőt, rágcsát lehet hozni.

Beszélünk majd az önkormányzati egyeztetésről, a Flórián téri ötletelésről, távlati tervekről, meg persze bármiről, ami még eszünkbe jut. Hozz te is egy témát!


12ik 3ik hétfő! Ünneplés! Meghívó!


|

Miki nevében postolom a hétfői szülinapi bulinkra a meghívót :)

Eljött ez a szép szám, egy évesek lettünk. 12. alkalommal találkozunk a hónap harmadik hétfőjén aktivista és passzivista belvárosi bringások. Ezt egy nagyobb összejövetel keretében szeretnénk megünnepelni a november 3-ik hétfőjén vagyis 16-án 7kor a Jelenben.

Egy éve er13a18 ötletére jöttünk össze az MK irodában nyolcan. Azóta Viviből belvár hercegnő lett, a tagok száma pedig ma pontosan 54 fő. A kezdetek kezdetén még lelkesen méregettük az utcákat a hóesésben, tervek készültek kétirányúsítására, megtanultuk, mi a gyász és mi a jó a bringásnak. Ma már mindenki tud fejből bringás piktót rajzolni. Talán azt is tudjuk mi a nyél, de mindenképp azon rakjuk. Próbáltunk kapcsolatot teremteni a helyi polgájenőkkel és helyi erőkel de sajnos vagy lecsukták Őket vagy Ők akartak minket lecsukatni. Így a csapatépítést tekintettük fő prioritásnak, a létszám nőtt is szépen. Bár sokan elmaradtak a Belvárkodásokról, ezt csak annak tudjuk be, hogy komolyabb terepen küzdenek a bringás ügyért. De a jó kapcsolatok mindig megmaradnak.
Sok mindent csináltunk és sok helyen megfordultunk a Belvár kapcsán. Tanítottuk rendőrt fixizni. Plakátoltunk CM-et. Segítettünk BAM kampányban. Mértünk fel tároló helyszíneket. Kampányoltunk kiskörtéért. Javaslatokat tettünk. Bringát tároltunk Szigeten. Sokszor vacsiztunk együtt Orsinál. Részt vettünk egy egy hónapos bringatúrán. Számháborúztunk bringával. Gyerekeket okítottunk. Komoly emberekkel beszélgettünk. Iszonyú sok bringást megismertünk. Museum Mass-t szerveztünk. És végül a legfontosabb sok-sok embert bringára ültettünk a lelkesedésünkkel, tanítottunk lakatolni, világítani…
…szabadon közlekedni.

Mindezt úgy, hogy közben élveztük az egészet és nem akartunk nagyobbak lenni az igazi nagyoknál. Egyszerű bringások vagyunk, akik szeretnének maguk körül minél több bringást látni az utakon. Mert a bringások boldogok!

Gyertek gyertek ünnepelni és ha akartok iratkozzatok fel a levlistára. Gondolom itt már úgyis mindenki MK tag


Észak-Pest 2 éves! Mit csináltunk ezalatt?


| |

Hétfőn immár második alkalommal gyűlt össze kis csapatunk, hogy születésnapot ünnepeljünk. Az Észak-Pesti alapszervezet második szülinapját!
Igen, sajnos mi is öregszünk, de ezalatt az újabb egy év alatt rengeteg minden történt velünk, ebből válogattunk a teljesség igénye nélkül:

2008. november:

Első szülinapi gyűlésünk. Hogy mit tettünk az első évben? Itt elolvashatod.
Már ekkor kezdődtek a gondok az UVH-val és belefolytunk a zuglói tárolóprojektbe.

december:

Tovább folytattuk a zuglói tárolózást és beindult a szupertitkos szerveződés a Dráva utcával kapcsolatosan. Valamint beidult a 15. kerületi tárolóprojekt is.

2009. január:

Beindítottuk a 13. kerületi bringaút hibabejelentőt.
Sajtótájékoztató és demonstratív bringaút bezárás a Dráva utcában.
Részt vettünk a 13. kerületi civil napon, ahol elnyertük a leginformatívabb egyesületnek járó díszköcsögöt! :)

február:

Folytattuk a tárolóprojekteket.

március:

Kerékpártámaszok születtek a Nyugatiban.
A 15. kerültei tárolótervet is sikerült formába önteni. Elhangzottak a "nagyon király" és a "gyönyörű anyag" jellemzések. :)

április:

Csillagtúra a CM-re

május:

Örömbiciklizés a Béke úti WOL-on.
13. kerületi bringa infra építések (ezt nem mi csináltuk csak nyilvntartjuk őket :P)
Nagy fedett tároló a Lehel csarnoknál
Átadták az UVH-t. Sajnos a felhajtók a mai napig eredeti állapotukban állnak, mert az nem volt része a felújítási projektnek. A rámpák újítása valahol a hivatalok útvesztőjében kódorog.

július:

Közös bográcsozás az újpesti kiserdőben. Megkóstolhattunk János remek lecsóját és megfogadtuk, hogy lesz még ilyen alkalom.

szeptember:

Meghallgattuk a nyári beszámolókat.
Elkezdtünk foglalkozni a Külső-Szilágyi úti borzalommal.
És elfogadtunk új vezetőinket Verocst és Stefit.

október:

Mind a 14., mind a 15. kerületi tárolóprojekt révbe ért, már "csak" a költségvetési keretet kell biztosítania az adott önkormányzatoknak.

november:

Összegyűltünk megünnepelni magunkat és elfogyaszottuk a képen látható tortákat. :)


A kivilágítatlan bringások szopni fognak! *


| | | | | | |

Megelégeltük a sötétséget az utakon és a fejekben, ezért az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően rendőrségi akciókkal próbáljuk felhívni a figyelmet a világítás használatának fontosságára, valamint a figyelmeztetést nem megértő renitens kerékpárosokat kiszűrni.

A Csongrád Megyei Rendőrkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságával közösen szervezett akció keretén belül,

2009. november 12-én 17-19 óráig átfogó ellenőrzés lesz a város 3 pontján.


5. Bebiciklizés


|
2009-11-08 14:00
2009-11-08 16:00
Etc/GMT

Találkozó a Toldi mozi előterében. Gyertek, szóljatok másoknak is!


Tartalom átvétel