Szabadkikötő úti kerékpárút


Sziasztok,

Úgy tudom határidős volt a Szabadkikötő úti kerékpárút elkészítése.
Nos ami eddig történt az csak annyi, hogy a járdát néhány helyen újraaszfaltozták (mert valamiféle föld alatti munkák miatt amúgyis fel kellett bontani).
A pályázaton szerintem nem erre nyert pénzt a főváros. Az még nem baj, hogy a járdán kell bicajozni, mert legalább most a leghosszabb részen rendben is van, hanem az, hogy a legrosszabb helyeken még mindig nincs az úttestre alternatíva, például a vasúti sineknél sehogy se lehet biztonságosan átkelni.
A keleti oldalon, a lekanyarodó utcáknál pedig még mindig nincs semmilyen áthaladási lehetőség a tizenöt centis padkákon kívül, abból is van vagy nyolc.

Szeretnék informálódni, mi van ezzel a pénzzel, miért nincs még mindig semmi ebben az ügyben?

Másik téma ugyanitt, hamár betettek egy lámpát a benzinkút elé, valahogy elég fura, hogy csepel felől hetvennel lehet a lámpán túl is menni. Ha már lámpa van, az a minimum, hogy elé teszem ki az 50-es táblát.

Köszi.

László János képe

nem határidős volt, hanem

nem határidős volt, hanem a város tavaly elbukta a beadott pályázatot, és ezért idén újra beadta. Most várják az eredményt!

János

alterego képe

Szia János, köszönöm.

Szia János, köszönöm. :)
Van-e hír a Kossuth Lajos utcai kerékpársávról, amit az MK dél-pest beadott?

alterego képe

Mostantól Weiss Manfréd

Mostantól Weiss Manfréd úttá átnevezve. Attól még nem lett jobb...

alterego képe

Airdace levele szerint

Airdace levele szerint valaki valahol kapott megint pénzt valamire ami a Szabadkikötő úton épül(ne). Ha van fejlemény, és tudomást szerzünk róla, beszámolunk. A Csepeli lapok nem tartják létfontosságúnak beszámolni a helyzetről egyelőre.

László János képe

Ahogy sokszor írtam itt is,

Ahogy sokszor írtam itt is, a Szabadkikötő útra ezerrel nyomtuk, hogy épüljön meg a kerékpárút (ott spöc egyoldali kétirányú és elválasztott, mert az az út gyakorlatilag országút. Most végre a Főváros megnyert erre is támogatást, most folyik a támogatási szerződés előkészítése, reméljük, hogy ezzel legalább nem lesz probléma.

alterego képe

A gerincútról ismét

A gerincútról ismét kijött egy dokumentum, de nem értem, mitől friss. Majd átnézem részletesen, ha lesz időm.

http://www.budapest21.hu/portal/server.pt/gateway/PTARGS_0_128191_44489_0_0_18/Csepel-CSER-XIV_ptav.pdf

HegyibringáSrác képe

Én Csepeli vagyok, az V.

Én Csepeli vagyok, az V. kerben dolgozok. Rendszeresen használom a Szabd kikötő utat. Viszont a kerékpár útnak nevezett járdán, azért nem szeretek közlekedni, mert olyan botrány a minősége!!!! hogy a rengeteg múrva miatt, bármikor megsodródthat bármelyik kerék!!!! És pillanatok alatt bármelyik a főúton SZÁGULDÓ" kocsi találkozik.
A főúton pedig a sok "VAK" marha állat száguldó miatt nem egészséges közlekedni! és persze a kátyuk sem másodlagos veszélyességi tényezők!

László János képe

A Szabad kikötő út -

A Szabad kikötő út - város felé nézve - jobb oldalán épülő kerékpárút támogatási szerződésének aláírását február 11-én hagyja jóvá (remélhetőleg) a fővárosi közgyűlés, utána indulhat majd az építés.

alterego képe

Imádom, hogy újabban

Imádom, hogy újabban akárhányszor olvaslak, mindig jó hírekkel szolgálsz! :) Maradjon így! :))

Tóth József San képe

Va e Infó arrol, hogy

Va e Infó arrol, hogy aláíták e a támogatási szerződést
február 11-én ??

alterego képe

Én erről sem tudtam...

Én erről sem tudtam... Bár lehet hogy az agyam romlik. :)

László János képe

a közgyűlést, ami az

a közgyűlést, ami az aláírásról dönt, a költségvetési viták miatt halogatják, most valami olyat hallottam, hogy március elején lesz.

alterego képe

Ez kiknek a közgyűlése?

Ez kiknek a közgyűlése? Csepel, vagy Főváros?

László János képe

Főváros

Főváros

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.