A magyarországi kerékpáros szervezetek felszólítják a Kormányt, hogy biztosítsa a szervezeti és pénzügyi feltételeket az általa is elfogadott Kerékpáros Magyarország Program végrehajtásához! Ennek érdekében egyeztetésre és együttműködésre hívjuk a Kormányt!
Az aláíró szervezetek 2008. augusztus 21-én a Miniszterelnöki Hivatal előtt megtartott sajtótájékoztató keretében felkérték a kormányt, hogy egyrészt tájékoztassa a közvéleményt a kerékpározás feltételeinek megteremtésére vonatkozó terveiről, a program megvalósítása érdekében tervezett lépésekről, másrészt záros határidőn belül induljon meg az egyeztetés a kormány és a szakmai civil szervezetek között a fenti kérdésekről, a munka felgyorsításáról!
Az eseményen László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke elmondta: a 2006-ban kinevezett Miniszteri biztos koordinálásával megkezdett munka megakadt. Kijelentette: nem hogy nem történt meg a felelős tárcák nagy részénél a szakmai munka, de még Miniszteri Biztosi intézmény is megszűnt.
Háttéranyag bővebben >>
Az eseményen részt vett és beszélt Bernhard Ensink, az Európai Kerékpáros Szövetség Főtitkára is. Elmondta: a szövetség arra törekszik, hogy a kerékpáros ügyeket minden országban legalább miniszteri biztos koordinálja, a szakmai munka minden érintett szaktárcánál jelenjék meg.
A tájékoztatón elhangzott: a kormány sikerről beszél, de az ezt tárgyaló kormányülésen nem kerültek szóba olyan létfontosságú tények és kérdések, melyek alapjaiban befolyásolhatják a program megvalósulását, sikerességét.
Néhány ezek közül:
- Ki fogja irányítani a tárcaközi szakmai munkát a Kormányzaton belül? Mikortól? Milyen beosztásban, milyen jogosítványokkal?
- Mikor, hol és milyen ütemezésben teremtik meg az illetékes szaktárcáknál (KHEM, NFGM, ÖM) a megfelelő létszámú, költségvetésű és szemléletű apparátust?
- Biztosítják-e a 2009-es hazai költségvetésből reálértéken legalább az idei évi forrásokat (2 Mrd Ft Útpénztár, Közlekedésbiztonsági Akcióprogram) a kerékpáros célokra?
- Mikor és milyen formában kerül sor a kerékpározást érintő jogszabályi változások végrehajtására (KRESZ, kerékpáros közlekedést segítő cafeteria juttatások, költség-elszámolási lehetőségek, erdőtörvény és vízügyi jogszabályok módosítása, stb)?
- Mikor kívánják biztosítani a kerékpáros útvonalhálózat és létesítmények fenntartásának jogszabályi és pénzügyi feltételeit, biztosítva ezáltal a kerékpározás fenntartható fejlődését?
- Mikor teszi minden magyar iskolás gyermek számára elérhetővé az oktatásba tantervi szinten szervesen illeszkedő – a kerékpározást és környezettudatosságot tanító - programot a kormányzat?
- Mikor tervezik kidolgozni és bevezetni azokat a kerékpáros turisztikai termékfejlesztési követelményeket, kampányokat, melyek valóban versenyképes célországgá teszik Magyarországot a kerékpáros turisták számára?
Az esemény keretében átadásra került egy levél Gyurcsány Ferenc Miniszterelnöknek címezve, ami összefoglalja az aláíró szervezetek kérdéseit, követeléseit, és tárgyalási szándékát.
Levelünk Gyurcsány Ferencnek >>
Várjuk válaszát!
László János
Elnök
Magyar Kerékpárosklub
Csatlakozó szervezetek
Bringaút Egyesület
Városi Biciklizés Barátai Egyesület
Magyar Természetvédők Szövetsége
Critical Mass
Radikális Biciklisták




mmm, tetszik. Lujka - CMS,
mmm, tetszik.
Lujka
- CMS, Rabic -