Április óta tárgyalunk a pesti „Fő utca” engedélyezési tervével kapcsolatban a Közlekedési Ügyosztály és a Közlekedés Kft., illetve az építésztervezők és az V. kerületi önkormányzat illetékeseivel a belváros „kerékpározhatóságáról”. Kezdeményezésünk nyomán mindkét irányban lehet majd kerékpározni Budapest szívének fő ütőerén.
A Budapest Szíve Program a belvárosi forgalomcsillapítás és a gyalogosok preferenciája mellett áll ki. Ezen kívül célul tűzi ki a „kerékpáros belváros” kialakítását. Ahhoz, hogy a belváros barátságos városi környezetté váljon, élő, nyüzsgő bevásárló, vendéglátó utcák hálózata legyen, ahhoz a zavartalan, kényelmes és biztonságos kerékpáros közlekedés is szükséges. A kerékpárosok számára vonzó, átjárható infrastruktúra jelentősen megnöveli az üzletek, vendéglátó egységek forgalmát, és a helyi közlekedés szempontjából is a kerékpározás a legpraktikusabb.
Bár az eredeti tervek ezt nem tették lehetővé, a Magyar Kerékpárosklub fontosnak tartotta, hogy a Fő utcát legálisan használhassák mindkét irányban a kerékpárosok. Az egyirányú utcarendszer kialakítása hatékony eszköz az átmenő gépjárműforgalom csökkentésére, azonban a kerékpáros forgalmat ez nem akadályozhatja.
A pesti „Fő utcát” a Kecskeméti utca – Károlyi Mihály utca – Petőfi Sándor utca – Bécsi utca – Október 6. utca – Honvéd utca nyomvonalon alakítják ki a gyalogosok érdekeinek előtérbe helyezésével, fasorral, díszburkolattal. Az utcaszélesség közel kétharmada a gyalogosoké. A szakaszonként egyirányúsított, helyenként csak a célforgalom és autóbuszok számára megnyitott út kijelölt szélessége a rácsos víznyelők között 3,25 méter lesz.
Ebben az esetben a szűk utcaszélesség miatt önálló ellenirányú kerékpársáv kijelölésére nem volt lehetőség, de a csillapított forgalom miatt ez nem is szükséges. A tervezőkkel és a főváros forgalomtechnikai referensével hosszú szakmai vitát folytattunk arról, hogyan lehet az ellenirányú kerékpározást lehetővé tenni. Az út nem szélesíthető a járda kárára, a szűk utca sebességcsökkentő hatású, de a szembe jövő autók és buszok kikerülését lehetővé kell tenni.
Végül a felek megegyezésre jutottak abban, hogy a parkolásgátló oszlopok, illetve autóparkolók között 4,00 méter szélességet biztosítanak, a vízelvezető folyóka vonala nem változik, és kikerülő helyek is létesülnek. A kiviteli tervek a módosítások figyelembevételével készülnek majd, a végleges forgalomtechnikai terv biztosítani fogja a kerékpárosok számára a kétirányú behajtást.
Előzmények:
teljesen-atalakitanak-a-pesti-belvarost
budapest-belvarosa-lehet-e-majd-kerekparral-bejarni-kozlekedni
Térkép:
View Larger Map

Én azért kíváncsi
Én azért kíváncsi lennék, a Szabadság teret hogyan sikerül megoldani. Középen ugye inkább csak gyalogos forgalom, keleti oldalt megszállták az amerikaiak, úgyhogy marad a nyugati oldal, ahol nem biztos, hogy megvan a 4m az emlékmű körüli ívben.
Mi a helyzet a lámpás, autósoknak csak egyirányú keresztezésekkel (Kálvin tér, Ferenciek tere, József A. u.)? Főleg a Kálvin téren kell átgondolni, hogy milyen fázisban hajthatnak ki a biciklisek a Kecskeméti utcából. Reméljük, hogy átgondolják :)
De ez nagyon jó hír!
Más: ha jól tudom, a BSZ programban a Károly körút rendezését is beadták kiemelt projektként. Eddig nem nagyon lehetett hallani róla, hogy folytatják a kiskörúti sávot az Astoriától északra, ez most hogyan áll? (Persze nem egyszerű a dolog, ha a Bajcsy bringaútba akarjuk bekötni...)