Tisztelt Miniszter Úr!
Talán tudja, 2005 ősze óta a GKM-ben olyan ember próbálkozik a kerékpározás ügyét előre vinni, akit mi civilek „delegáltunk”! Javaslatunkra ekkor nevezte ki az Ön elődje miniszteri biztosnak Bodor Ádámot, aki egyik első tagja a Magyar Kerékpárosklubnak, elnökhelyettese európai szövetségünknek (ECF).
Az eredmények igazolták „jelölésünket”. Létrejött a Kerékpáros Magyarország program, 2007-ben végre címzetten került pénz az ország költségvetésében kerékpáros célokra, megszülettek a fejlesztési programok, megindult a pályáztatás, az építkezés is.
Biztosunk munkája kezdete óta igyekszik együttműködni a kerékpáros civil szervezetekkel, és mi is vele. Ennek eredménye például, hogy létrejöhetett az az építési szabályzat, amelyet egységesen elfogadnak építők és felhasználók is. Sőt, éppen most végezzük közösen ennek felülvizsgálatát, amit a szakma fejlődése, és a kerékpározás szerepének erősödése indokol. Különböző helyzetünk miatt természetes, hogy együttműködésünk nem mindig harmonikus, vannak vitáink, de alapállásunk azonossága miatt (hitünk a kerékpározás fontosságában) még ezek is érdemiek! Javítani tervezzük az együttműködésünket, keressük ennek legjobb módját.
Most azonban úgy értesültünk, hogy nem kívánja megtartani a kerékpáros ügyekért felelős miniszteri biztos intézményét. Mi civilek, akik ugyancsak sokat tettünk annak érdekében, hogy a kerékpározás a közlekedés integráns része legyen, és a felelős vezetők megismerjék ennek fontosságát, kérdezzük, miért kíván a kialakult rendszeren változtatni:
- mert más, hatékonyabb módját próbálja e munkának választani? Ezt boldogan támogatjuk. De kérjük, mielőtt megválik a mostani biztostól, ismertesse velünk a változtatási tervét!
- vagy mert nem érzi az ügyet olyan fontosak, hogy ehhez külön vezetőre legyen szükség a közlekedésért felelős minisztériumban? Ha így van, kérem, nézze át, milyen ügyek vannak csak most folyamatban tárcájánál e témában!
Néhány ezek közül:
- Kerékpáros infrastruktúra-szabályozás (UME) felülvizsgálata
- Kerékpárút-hálózat területi koordinációja
- Az Útpénztárból biztosított kerékpáros létesítményfejlesztési és felújítási program
- A KRESZ felülvizsgálata
- A BringaSuli program
- A KHEM (jogelődje a GKM) által indított/tervezett kerékpározást népszerűsítő kampányok (BAM, KBM, KBT)
- A KHEM (jogelődje a GKM) által tervezett kerékpáros közlekedésbiztonságot népszerűsítő kampányok.
Tisztelt Miniszter Úr!
Kérem, nézzen szét a világban, például Európa nagyobb városaiban! Látni fogja, nincs közlekedés-politika kerékpár nélkül. Ne gondolja, hogy a kerékpározás „csak” sport, vagy „csak” turizmus, egészségmegőrzés, amelyek nem az Ön tárcájához tartozó területek! A közlekedésre szánt források jelentős részét arra költik sok országban, hogy alternatívákat segítsenek életre a mára már tarthatatlan közlekedési káoszban. Kérjük ezért Önt, ismertesse velünk elképzelését a kerékpáros munka folytatásáról, az ehhez kapcsolódó személyi döntéseiről, mert e kérdésekben eddig partnerek voltunk, a most Ön által vezetett minisztérium, és mi, civilek.
Magyar Kerékpárosklub
Critical Mass
Levegő Munkacsoport
Bringaút Egyesület
RABIC
Városi Biciklizés Barátai
Zöld Fiatalok



Korrekt levél. Kíváncsi
Korrekt levél. Kíváncsi vagyok hogyan reagál rá!
MTI-nek kitoltátok közleménybe?
-------------------------
Ez a zén oldalam