MK hír
Főszerkesztő, p, 2010-07-30 14:18
MK hír | KRESZ | MK Híradó | oktatás
 A kerékpározás évről-évre egyre több ember számára jelent szerethető, zöld közlekedési alternatívát a túlzsúfolt városokban. A Magyar Kerékpárosklub üdvözli, hogy a Mc Donald’s elindította a kerékpározás népszerűsítésére irányuló CSR kampányát, örömmel üdvözli, hogy a kerékpározás olyan ügy lett Magyarországon, mely népszerűsítésében nagy cégek is szívesen vállalnak feladatot.
A Bringamánia program leírásából kiderül, hogy annak „célja a bringázás népszerűsítése mellett a kétkeréken közlekedő gyerekek és felnőttek segítése a kulturált, biztonságos biciklizés elsajátításában”. A BringaMánia 2010-ben négy rendezvényen mutatkozik be a hazai biciklis közönség előtt: Zalakaroson (július 22.), Debrecenben (augusztus 8.), Budapesten (szeptember 12.) és Győrött (október 25.).
A program bemutatkozó sajtóeseményén - melyen László János a Magyar Kerékpárosklub elnöke is jelen volt - elhangzott, hogy a szervezők nyitottak a többi kerékpáros szervezettel való együttműködésre. A Magyar Kerékpárosklub nyitott arra, hogy minden, a célkitűzéseivel összeegyeztethető és értékrendjének megfelelő projektet, szakmai tudásával maximálisan támogasson.
A Mc Donald’s Bringamánia oldal: http://www.facebook.com/BringaMania
(További képek az eseményről, a képre kattintva.)

Főszerkesztő, p, 2010-07-30 10:13
MK hír | Bringásvilág hírei | jó példa | kerékpárbérlés | közösségi közlekedés | MK Híradó | szolgáltatások
 Partnerünk a CIB Csoport a környezet terhelését csökkentő lépéseit most céges kerékpárkölcsönző program elindításával folytatja. A bankcsoportnál dolgozók mintegy 10 százaléka kisebb-nagyobb rendszerességgel kerékpárral érkezik munkába, ehhez a székházaknál és már a fiókok egy részénél is sikerült megteremteniük a szükséges feltételeket.
A cég munkahelyi közlekedési tervet készített, amelyből egyértelműen kiderül, hogy napközben a munkaügyben történő utazások jelentős része 5-10 kilométeren belül marad. Ezek gyors lebonyolításához célszerűnek tűnt a saját kerékpárkölcsönző rendszer kiépítése, melynek mintájául a CIB anyabankjánál, az Intesa Sanpaolo Csoportnál már bevált modell szolgált.
A programról bővebben a mellékletben olvashat!
Főszerkesztő, p, 2010-07-30 10:04
MK hír | Bringásvilág hírei | közösségi közlekedés | MK Híradó | sajtó
 Megalakult a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége (KETOSZ)
A kerékpározásért fognak össze a települések
2010. július 23-án, az I. Békési Kerékpáros fesztivál keretében, megalakult a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetsége, a KETOSZ. A szervezet célja többek között a magyarországi kerékpározás fejlesztése, a települések közt létrejövő, kerékpározást érintő együttműködések, és a Kerékpárosbarát Települések és Munkahelyek számának növelése.
A pártpolitikától független KETOSZ várja tagjai közé mindazokat a településeket, amelyek szeretnének saját kerékpárral közlekedő lakosaiknak kedvezni. Ehhez tud szakmai tapasztalattal, és együttműködéssel segíteni nekik a Szövetség. A szervezet elnöksége Izsó Gábort, Békés város polgármesterét, választotta elnökének, míg az elnökség további tagjai Babák Mihály (Szarvas polgármestere), Pap Tibor (Dévaványa polgármester) és dr. Buzás Péter (Makó város polgármestere).
Kapcsolat: ketosz2010@gmail.com
Főszerkesztő, p, 2010-07-30 08:05
MK hír | Bringásvilág hírei | jó példa | Kerékpáros kultúra | MK Híradó
 Pleasant Revolution Bicycle Music Festival World Tour
Louis Gaspertől, a Bicycle Music Festival (BMF) mozgalom egyik szervezőjétől kaptuk a hírt, miszerint az idei Sziget Fesztivál egyik izgalmas attrakciójának a Pleasant Revolution előadása ígérkezik. A különleges formáció augusztus 14-én és 15-én a Sziget Civil játszóterén adja elő, a programfüzetben környezettudatos bringamóka címmel szereplő produkcióját. A Pleasant Revolution BMF résztvevőinek célja, hogy 5 hónapos, 5000 mérföldes európai turné keretében - a projektben résztvevő együttesek közreműködésével - zenéjükön keresztül terjesszék a kerékpározás szeretetét és a fenntartható fejlődés, valamint a környezettudatos gondolkodás üzenetét. Előadásukhoz egy különleges, kerékpárral hajtott hordozható „zenegépet” használnak, mely lehetővé teszi, hogy a fellépésekhez szükséges energiát maguk - rajongóik közreműködésével - állítsák elő. Elmondásuk szerint ők az egyetlenek a Földön, akik valódi „kerékpár meghajtású” zenét játszanak.
Ha kíváncsi vagy rájuk és zenéjükre, kattints ide.
http://www.pleasantrevolution.net/about-this-blog/
Kerékpárosklub, sze, 2010-07-28 14:41
MK hír | Szolgáltatások
 A Magyar Kerékpárosklub és a CIB Bank együttműködésének köszönhetően a Magyar Kerékpárosklub tagjai még több kedvezményes szolgáltatást vehetnek mostantól igénybe. A meglévő ismert kedvezmények (teljes körű felelősségbiztosítás, 25%-os MÁV-START kedvezmény kerékpárszállításra, több száz kedvezményt adó elfogadóhely) mellett tagjaink a CIB Banknál kedvező számlavezetési lehetőséget választhatnak ingyenes számlavezetési díjjal, díjmentes bankkártya éves díjjal és ingyenes pénzfelvételi lehetőségekkel. A CIB számlák és más kedvezmények igénybevételével a Magyar Kerékpárosklub tagjaként éves szinten több ezer forintot spórolhatsz meg.
Te már tag vagy? Itt beléphetsz >>
A CIB Bank részletes ajánlata itt tekinthető meg
kvir, p, 2010-07-23 12:22
MK hír | beszámoló | Kerékpáros Budapest | Közlekedési munkacsoport | közösségi közlekedés
A Magyar Kerékpárosklub véleménye és tájékoztatója BUDAPESTI KÖZÖSSÉGI KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉSIRENDSZER BEVEZETÉSÉHEZ SZÜKSÉGES INFRASTRUKTÚRA INTÉZKEDÉSI JAVASLATOKról
Május óta folynak az egyeztetések a Parking Kft, a megbízott mérnökirodák, a Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztály között a KKKR bevezetéséhez szükséges intézkedési tervről. A folyamatba kezdettől fogva konzulensként bevonták a Magyar Kerékpárosklubot is. Több mint két éve folyamatosan együtt dolgozunk a Közlekedési Ügyosztállyal és jónéhány budapesti kerülettel, ismerem a folyamatban lévő projekteket, azok minden akadályát, az egyes szereplők szándékát. Időközben a kerékpáros tervezési segédlet kidolgozásában is részt vettem. Így hatékonyan tudtam segíteni a KKKR hatásterületén az úthálózat kerékpáros-baráttá alakítására tett javaslatok összegyűjtésében.
Nagyon fontos pillanatnak érzem ezt Budapest kerékpáros életében. Egy olyan pillanatban vagyunk, amikor van módosított KRESZ-ünk (2010. január óta), van új kerékpáros tervezési műszaki előírásunk (2010. április óta), továbbá van egy Kerékpáros Budapest Koncepciónk és egy budapesti közlekedési rendszerfejlesztési tervünk (2009. december óta) és mindehhez kellő szándék, hogy a bennük foglalt célkitűzések végre lehetőséggé majd valósággá váljanak.
Fontos meghatározni azokat a minimálisan szükséges beavatkozásokat, ami a KKKR rendszer bevezetése előtt el kell végezni ahhoz, egyáltalán életképes legyen a közösségi kerékpáros közlekedési rendszer.
Az elkészült intézkedési terv elkülönít azonnali (a KKKR létrehozásáig szükséges) beavatkozásokat, és olyanokat, amik 3 éven belül alaposabb előkészítéssel valósíthatóak meg.
Az intézkedések egyik célja az, hogy a „még nem kerékpározók” számára is vonzóvá tegyék a belső városrészt. Ezek teljes körű és együttes megvalósítása eredményezheti azt, hogy a kerékpározás a belvárosban jelentős alternatívává váljon, és a KKKR-t is minél többen bátran és biztonságosan használják!
Az elfogadott intézkedési terv fő témakörei:
Egyirányú utcák megnyitás: A tervező iroda az összes egyirányú utcát részletesen felmérte, és a szélességi és forgalmi adatok függvényben a 82 utcát jelölt meg, hogy kerékpáros forgalom számára megnyitható. Ennek értelmében összesen 29km hosszon lesznek kétirányban járhatók az egyirányú utcák, 3,4 km esetén komolyabb beavatkozások szükségesek, a vizsgált egyirányú utcáknak csak 10%-át nem javasolta egyáltalán.
Autóbuszsávok kerékpározhatóvá tétele: A jogszabályoknak megfelelő és gond nélkül megnyitható buszsávot nem talált a tervező. De a sávszélesség módosításával a buszsávok többségében megengedhető a kerékpáros forgalom, az intézkedési terv 11 helyen pontos rajzi javaslatot tesz a buszsávok szélesítésére. A szélességi feltétel alóli felmentést a Közlekedési Ügyosztály már kérvényezte a minisztériumtól.
A megvalósításhoz mindkét esetben részletes forgalomtechnikai tervet kell készíteni. Mindkét témában hiányoljuk egy kicsit, hogy a kiválasztásnál a hálózati szempontokat nem vették erősebben figyelembe, nem aszerint választották ki az útvonalakat, hogy mely irányokban van leginkább kerékpáros kapcsolati igény, a részletes tervezésnél erre sor kerülhet.
A jelzőlámpás csomópontoknál előretolt kerékpáros felállóhely létesítését javasolja a terv. A Közlekedési Ügyosztály idén 24 csomópontra ad ki tervezési megbízást, az intézkedési terv további 65 helyen javasolta. Az anyag megemlíti, hogy minden csomópontban biztosítani kell minden kapcsolati igényt a kerékpáros forgalom számára, meg kell vizsgálni a jelzőlámpa program közbenső idejét, vizsgálni kell a lámpák összehangolását és a kerékpáros esetenként előbb kaphat zöldet.
Főútvonalakon többnyire kerékpáros forgalom elválasztását javasolja mind a gépjármű forgalomtól, ez kerékpárút vagy kerékpársáv létesítését jelenti, melyre csak részletes áttervezés után kerülhet sor. A fontos kerékpárforgalmi nyomvonalakon, ahol azt a geometriai és forgalmi viszonyok lehetővé teszik (pl. Nagykörút!!!), kerékpáros nyomokat javasol kialakítani. (Ez 25 méterenként forgalmi sávban kerékpáros jel és ék alakú nyilak felfestését jelenti, melyen a közös úthasználatra hívják fel a figyelmet.)
Duna hidak: Hangsúlyos szerepet kap az intézkedési tervben az összes híd kerékpárral való átjárhatósága, ami komoly dilemmákat okoz a tervezőnek, hatóságnak, és nekünk is. Minden hídon végeztek kerékpáros és gyalogos forgalom számlálást, és a hidak pontos keresztmetszeti szélességét megvizsgálták. A Lánchídon első lépésben a korlátozás teljes feloldását javasolja, hosszú távon pedig a személygépjárművek kitiltását. Az Erzsébet híd esetében azonnali beavatkozásként a déli oldali járdát javasolja gyalog-kerékpárútként kialakítani a megfelelő akadálymentes kapcsolatok biztosításával. A hídon a sávkiosztás módosítására 5 éves időtávban jelentős közlekedéspolitikai támogatás esetén lehetséges. A Szabadsághídon a forgalmi sávban kerékpárosnyom felfestését javasolja azonnali beavatkozásként. A Petőfi hídon a kétoldali járdát javasolja gyalog-kerékpárútként kijelölni azonnal az akadálymentes kapcsolatok kialakításával. 3 éven belül tartja lehetségesnek a hídpályán a forgalmi sávok szélességének csökkentésével kerékpársáv kijelölését, ami sebesség csökkentéssel együtt valósítható meg. Ehhez közlekedéspolitikai döntés szükséges. Azonnali beavatkozásként minden esetben meg kell oldani a hídfőkapcsolatokat rámpák beépítésével, burkolati jelekkel, az akadálymenetes és irányhelyes kerékpáros közlekedés érdekében.
Gyalogos-zónák illetve gyalogos és kerékpáros zónák kialakításának, átalakításának elveit is rögzíti az anyag.
Kerékpártámaszok telepítésének néhány fontos alapelvét rögzíti az anyag. Pontos paramétereket a mennyiségre vonatkozóan nem tartalmaz az anyag, amit hiányolok, de vélhetően ez nem tartozik szorosan a KKKR projektjébe.
Forgalomcsillapítás: A pesti belváros tervezetten „fokozottan humanizált zóna” lesz, ennek megvalósításáig első ütemben a KKKR bevezetésének időpontjáig a területen 30 vagy 40 km/óra területi sebességkorlátozást javasol az intézkedési terv. Ezzel egyetértünk és támogatjuk.
A témához szorosan kapcsolódik, az akadálymentesítés témaköre, eljutási akadályok, kerülőutak csökkentése. Hiányoljuk, hogy nem szerepel az anyagban hangsúlyosan és kiemelten. Ezek nem feltétlen önálló kerékpáros beruházások lennének, viszont komplex városfejlesztési irányelvek, amelyek kerékpáros-baráttá teszik a várost.
Ilyen eszközök lennének: tolósínek (lépcsőknél azonnal alkalmazandó), kerékpáros rámpák (gyűjtőállomások környezetében, csomópontokban, lépcsők mellett), zsákutcák átkötése kerékpáros forgalom számára, kerékpáros főhálózat tájékoztató táblarendszere, pollerek helyett U-korlát alkalmazása (passzív biztonság és kerékpártárolás céljából), szintben kiemelt csomópontok, kiemelt gyalogátkelők, járdafülek, színes burkolatok. A kerékpár számára a zökkentőmentes aszfalt burkolat a legkedvezőbb, nagykockakő alkalmazásának korlátozása, kockakő burkolatú utcán 2×0,5m aszfalt sáv legyen a kerékpárok számára.
ÖSSZEGZÉS
Az elkészült anyag alapelveiben illeszkedik a Kerékpáros Budapest Koncepcióban leírtakhoz. Mivel ahhoz részletes Program azóta sem készült, ez az intézkedési terv lehet az első igazán nagy lépés Budapest kerékpáros-barát fejlesztése irányába, amennyiben politikai támogatást is kap.
Hosszú idő után ez az első komplex anyag, melyet kerékpáros-barát szemlélettel, tervezői gyakorlattal, a jogi és szakmapolitikai környezet lehetőségeinek mérlegelésével,, kevés megalkuvással készítettek el Budapesten; részletes vizsgálatokat, konkrét megvalósítható javaslatokat tartalmaz költségelemzéssel együtt.
Valószínűleg mindenki talál a javaslati anyagban kritizálni valót, de ha a javaslatoknak egy része is megvalósul, szerintem már sokkal előrébb vagyunk.
A teljes javaslati anyagból egy rövid összefoglaló és közgyűlési előterjesztés fog készülni, melyet a Magyar Kerékpárosklub elfogadásra javasol!
>>Közbringáról mindent
>>Véleményünk a KKKR kommunikációs stratégiájárol
>>Véleményünk a KKKR gyűjtőállomásairól
KÖZBRINGA FÓRUM ITT!
Kerékpárosklub, p, 2010-07-23 11:32
MK hír | Kerékpáros Budapest | Komcsi | közösségi közlekedés | Velo-city
A Magyar Kerékpárosklub szakmai véleménye a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer (KKKR) kommunikációs stratégiájáról
A Magyar Kerékpárosklub üdvözli, hogy 2011-re Budapesten is megvalósulhat a több európai nagyvárosban már sikeresen működő Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer. A rendszer megismertetése és megszerettetése meghatározó a program sikerét illetően, ezért jelen anyagban a kommunikációs stratégiával kapcsolatosan kívánjuk megfogalmazni véleményünket.
Civil szervezetek szerepe
Az anyagban kiemelt célcsoportként szerepelnek a civil szervezetek. Véleményünk szerint alapvető fontosságú, hogy a kerékpározás területén tevékenykedő civil szervezeteket a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer megvalósítói partnernek, és ne meggyőzendő célcsoportnak tekintsék. A civil szervezetek, köztük a Magyar Kerékpárosklub meghatározó szakmai potenciált képvisel, mely partneri együttműködés keretében már az eddigiekben is segítette a rendszer tervezését, és annak sikeres bevezetésében is közreműködik. A Magyar Kerékpárosklub nyitott arra, hogy minden, a célkitűzéseivel összeegyeztethető és értékrendjének megfelelő projektet szakmai tudásával maximálisan támogasson. Javaslatunk, hogy a kommunikációs kampány célcsoportjainak, üzeneteinek, eszközeinek kidolgozása (lakossági programok, események) az együttműködő szakmai civil szervezetek bevonásával történjen.
A KKKR társadalmi hasznának meghatározása
A közösségi kerékpározásnak természetesen több gyakorlati haszna is van, azonban a kommunikáció sikerét tekintve nem mindegy, hogy melyikre, mekkora hangsúlyt fektetünk a kampány során. A KKKR legfontosabb gyakorlati haszna, hogy egy élhető városi létforma jegyében olcsóbb, gyorsabb és egészségesebb közlekedési alternatívát kínál a mindennapos városi közlekedésben. Természetesen más haszon is realizálódhat, azonban nem érdemes összemosni ezeket a szemléletformálás és a környezetvédelem megvalósítandó célkitűzéseivel és feladataival, melyek a lakosság számára kevésbé kézzelfogható előnyökkel járnak, ezért megnyerésében nem kellő hatékonysággal alkalmazhatók. A Magyar Kerékpárosklub javaslata, hogy a kampány során elsősorban a szélesebb tömegeket az ügynek megnyerni képes kézzelfogható érvek (költséghatékony, gyors, egészséges) és az érzelmekre ható emocionális üzenetek (szerethető, élhető város) kapjanak fő hangsúlyt.
Üzenetek és célközönség
Az anyagban bemutatott célközönség és a hozzá kapcsolódó üzenetek esetében további pontosításra van szükség. A Magyar Kerékpárosklub azt gondolja, hogy az üzenetek és a célözönség pontosabb meghatározásához szükség van a már meglévő kutatások eredményeinek beépítésére, illetve külföldi tapasztalatok figyelembevételére, amelyek számot adnak a felhasználók közlekedési kultúrájáról, felhasználói preferenciáiról és a külföldi bevezetés tanulságairól is. Az eredmények figyelembevétele úgy gondoljuk feltétele a rendszer sikeres működésének is. Elvesztegetett pénz ugyanis nem kellő alapossággal meghatározott célcsoportok számára kommunikálni, igényeik, közlekedési szokásaik és preferenciáik ismerete nélkül. A Magyar Kerékpárosklub javaslata, hogy a meglévő kutatási eredményekre építve pontosan meghatározott célcsoportokhoz, a számukra leginkább megfelelő üzenetek juthassanak el a kampány során.
Kampány
A Magyar Kerékpárosklub állásfoglalása szerint a bevezetést segítő kommunikációs kampánynak két alapvető célt együttesen kell szolgálnia, egyrészt választ kell adnia a legfontosabb kérdésekre), melyek a rendszer működésével kapcsolatban felmerülnek (informatív), másrészt meg kell szerettetnie a KKKR rendszerét Budapest lakóival (emocionális). A kampány időzítésével kapcsolatosan fontosnak tartanánk, hogy a kezdeti szakasz már a célközönség edukációját és megfelelő informálását segítse elő, megelőzve a közbeszerzésről szóló kommunikációt és a névpályázatot. Ezért javaslatunk, hogy már a korai bevezető szakaszban informatív és érzelmi, ösztönző elemeket felhasználó kampányt valósítsanak meg, mely jól megfogalmazott üzeneteivel eléri a célcsoportot, és elősegíti a Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer sikeres bevezetését.
A kampány során fontosnak tartjuk, hogy a városi, hétköznapi kerékpározás népszerűsítése legyen a fókuszban, a sportolási és turisztikai célú kerékpárhasználat üzenetének összemosása, így például a sportolók tervezett bevonása véleményünk szerint nem járul hozzá megfelelő mértékben a projekt sikeres bevezetéséhez.
Emellett javasoljuk, hogy a projekttel kapcsolatosan felmerülő, főként információhiányból fakadó negatív hírek megelőzésére a kommunikációs ügynökség proaktív, informatív, míg azok semlegesítésére kellő hatékonyságú reaktív kommunikációt folytasson még a tervezett kampányidőszak előtt (2010. nyár-ősz) és alatt folyamatosan.
A kampányeszközök tekintetében kiegészítő javaslatunk, hogy a több százezres és milliós felhasználói táborral rendelkező online közösségi médiumok jelentősebb szerepet kapjanak a kampány mindhárom szakaszában (pl. Facebook, Iwiw, Twitter stb.).
A Magyar Kerékpárosklub a fenti észrevételek alapján javasolja a dokumentum átdolgozását, illetve további szakmai konzultációk lefolytatását az érintett civil szervezetek bevonásával.
>>Közbringáról mindent
>>Véleményünk a KKKR infrastruktúrális intézkedési tervéről
>>Véleményünk a KKKR gyűjtőállomásairól
KÖZBRINGA FÓRUM ITT!
Főszerkesztő, cs, 2010-07-22 13:24
MK hír | kerékpártárolás | projektek
Ha szívesen önkénteskednél a SZIN-en augusztus 25-29. között, akkor jelentkezz!
A Magyar Kerékpárosklub kerékpártárolójának üzemeltetéséhez, napi 4 órás munkára önkénteseket keres.
Feltételek:
- aktív Magyar Kerékpárosklub tagság,
- betöltött 18. életév,
- helyszíni jelenlét a rendezvény teljes időtartama alatt.
Előny, ha már voltál MK aktivista!
Várjuk jelentkezésed!
info@kerekparosklub.hu
Főszerkesztő, k, 2010-07-20 13:34
MK hír | akció | Kerékpáros turizmus | túra-ajánlatok | turisztika

A Magyar Kerékpárosklub 2010. augusztus 4-6. között - a Bánkitó Fesztivál szervezőivel együttműködésben - kerékpáros, illetve vonatos-kerékpáros túrát szervez a Bánkitó Fesztiválra. A könnyedén teljesíthető kerékpártúrákra mindenkit szeretettel várunk!
Indulások és útvonalak:
1. Augusztus 4. szerda délután: Vácig vonattal, onnan biciklivel (túravezető: Ádám)
- találkozó: 16.30 Nyugati pu.
- indulás a Nyugatiból: 17.07, Vácra érkezés: 17.32
- érkezés Bánkra: kb. 20 óra
2. Augusztus 5. csütörtök reggel: biciklivel a Bánkitóig (túravezető: Teréz)
- találkozó: 08.10 Batthány tér
- indulás 08.39, Szentendrére érkezés: 09.20
- érkezés Bánkra: kb. 13 óra
3. Augusztus 5. csütörtök délután: Vácig vonattal, onnan biciklivel (túravezető: Zsolt)
- találkozó: 16.30 Nyugati pu.
- indulás a Nyugatiból: 17.07, Vácra érkezés: 17.32
- érkezés Bánkra: kb. 20 óra
4. Augusztus 6. péntek délután: Vácig vonattal, onnan biciklivel (túravezető: Alex)
- találkozó: 16.00 Nyugati pu.
- indulás a Nyugatiból: 16.28, Vácra érkezés: 17.01
- érkezés Bánkra: kb. 19.30 óra
A vezetett túrákra jelentkezz a fesztivál üzenőfalán:
http://www.tekerjatora.hu/hu/utazas/kerekpar
Saját túrádat szintén a Bánkitó fesztivál üzenőfalán szervezheted meg, és itt tájékozódhatsz a vezetett túraútvonalakról is a túravezetőktől.
További információk a Bánkitó fesztiválról: http://tekerjatora.hu
Főszerkesztő, k, 2010-07-20 13:08
MK hír | beszámoló | kerékpártárolás | turisztika
 A Magyar Kerékpárosklub lelkes csapata 2010. július 7-én érkezett Zamárdiba, a Balaton Sound helyszínére. A Kerékpárosklub a fesztiválon a bejárat mellett felépített, ingyenes kerékpártároló üzemeltetésért felelt. A munkában 6-6 önkéntes vett részt, akik napi váltásban végezték el feladatukat.
A fesztivál nyitónapjának délutánján mindenki örömére megjelentek az első biciklisek. Az esti műszak alatt már teljes volt a nagyüzem. A tároló sikerét jelzi, hogy szombat estére ki kellett tenni a megtelt táblát, és a forgalom csak másnap reggelre normalizálódott.
A fesztiválon felavattuk az MK új sátrát is, amely nem csak szép volt, hanem kiváló menedékként is szolgált a déli órákban.
Köszönetet és dicséretet érdemelnek a fesztiválon dolgozó aktivisták, akik mindig fegyelmezetten végezték munkájukat, pontosan, rendezetten vezették a nyilvántartást, és Milka és Katica biléta tároló rendszerének jóvoltából a munka még könnyebbé is vált.
A Kerékpárosklub kerékpártárolója ismét jól vizsgázott, a sikeres rendezvényt követően számos élménnyel és tapasztalattal tértünk haza, hogy a Sziget Fesztiválon még profibban és szervezettebben végezhessük munkánkat minden kerékpárral érkező örömére.
|