(Egy kerékpáros leveles megkeresésre érkezett válasz)
Tájékoztatjuk, hogy Budapest Főváros Közgyűlésének 76/2008 (XII. 30.) számú önkormányzati rendeletében foglaltak szerint egyes bérlettípusokhoz biztosítani kell kerékpárbérlet vásárlásának lehetőségét.
Mivel azokon túlmenően kerékpárbérlet vásárlására a díjmentes utazásra jogosultak körében is van igény, ezért:
Azok részére, akik jogszabály, megállapodás, vagy utazási igazolvány alapján díjfizetés nélküli utazásra jogosultak, s kerékpárbérletet kívánnak vásárolni, a kerékpárbérletet a „KERÉKPÁROS BÉRLET-MATRICA-FÜZET INGYENES UTAZÁSRA JOGOSULTAK SZÁMÁRA” megnevezésű nyomtatványon kell kiszolgáltatni pénztárosainknak.
A füzet mérete 180 x 52 mm, összehajtható és a bérlettokba behelyezhető. A füzet a kiállításának dátumától számított 1 évig használható (érvényes).
A matricá(ka)t csak a pénztáros ragaszthatja fel. A matrica érvényessége egy hónapig tart (az adott hónap adott napjától a következő hónapnak a kezdőnapot megelőző napjáig), amit a hónap és a nap jelölésével, biztonsági tollal ír be a pénztáros az utas kérésének megfelelően. A matricák esetében van lehetőség elővételre, de az érvényesség legkésőbbi kezdete a felragasztásra szolgáló füzet érvényességének utolsó napja lehet. Amennyiben az utolsónak beragasztott kerékpárbérlet érvényessége a füzet érvényességénél tovább tart, a kerékpárbérlet jogszerűen használható fel a matrica mellé bejegyzett érvényességének végéig.
Az ingyenes utazásra jogosult, kerékpárt szállító utasnak utazáskor rendelkeznie kell a kedvezmény igénybevételére jogosító okmánnyal és az érvényes kerékpárbérletet tartalmazó füzettel. Kerékpárbérlet utólagos bemutatására a Fővárosi Közgyűlés érvényben lévő rendelete értelmében nincs lehetőség, ezért ha a kerékpárt díjmentes utazásra jogosult utas úgy szállítja, hogy a füzetbe ragasztott kerékpárbérlet nincs nála, akkor az utas a mindenkor érvényes pótdíjat köteles fizetni.
A füzetbe ragasztott kerékpárbérlet az érvényességének kezdete előtt visszaváltható.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a kerékpárbérlet csak a BKV Zrt. arra kijelölt és piktogrammal jelzett járművein jogosít kerékpárszállításra, a MÁV-Start Zrt. és a VOLÁNBUSZ Zrt járatain nem. Az ingyenes utazásra jogosító okmány számának minden esetben egyeznie kell a füzeten feltüntetett sorszámmal. Ha a díjmentes utazásra jogosító okmány száma (például azért, mert újat állítottak ki) megváltozik, a kerékpárbérletét tartalmazó füzetet cserélnie kell (érvényes és/vagy előre váltott kerékpárbérlet matrica/matricák esetén a kezelési díj matricánkénti felszámításával), vagy a régi igazolványt, okmányt is magánál kell tartania az utasnak.
A „KERÉKPÁROS BÉRLET-MATRICA-FÜZET INGYENES UTAZÁSRA JOGOSULTAK SZÁMÁRA” megnevezésű nyomtatvány május 16-ától kapható pénztárainkban.
Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.
Budapest, 2009. május 25.




















A BKV ZRT. JÁRATAIN
A BKV ZRT. JÁRATAIN DÍJMENTESEN UTAZHATNAK
Felnőtt kíséretében utazó gyermek iskolai tanulmányai megkezdéséig
65 évnél idősebb magyar, valamint EU és EGT tagállam állampolgára
65 évnél idősebb magyar nyugellátású külföldi állampolgár
A Szátv. hatálya alá tartozó 65 évnél idősebb külföldi állampolgár és 65. életévét betöltött hozzátartozója
65 évnél idősebb nemzetközi szerződés hatálya alá tartozó külföldi állampolgár
65 évnél idősebb menekült
Vak személy
Hallássérült személy
A magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy
Az előző 3 pontban felsorolt személyek (vakok, siketek, súlyosan fogyatékosok, magasabb összegű családi pótlékban részesülők) 1 fő kísérője
Hadirokkant, hadiözvegy
Hadigondozási igazolvány és személyi igazolvány
Hadirokkant kísérője
Legalább 75%-os rokkant hadirokkant családtagja
Ez az új kerékpáros bérlet szabályozás a megtestesült cinizmus a BKV részéről. Pl. a vakok ingyen szállíthatják a bringájukat a HÉV-en. :-(((((
Kanuni Suleyman Sultan