Kerékpár Regisztrációs Program


| |

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy 2008. szeptember 20-án elindult a Magyar Kerékpárosklub és a Szegedi Rendőrkapitányság együttműködésében a Szegedi Kerékpár Regisztrációs Program.
A program egy országos rendszer elindításának próbájaként is felfogható. Sikeressége esetén további nagyvárosokban és településeken tervezzük bevezetni.

A program célja:

A kerékpározás térhódításával arányosan növekvő kerékpár-eltulajdonítások megelőzése, azok számának visszaszorítása, a Rendőrség által felderített esetek kapcsán, a megtalált kerékpárok beazonosítása, valamint az, hogy a Szegeden forgalomban lévő kerékpárok nagy része tulajdonoshoz köthetően nyilvántartásba kerüljön.

Nem lehet reális cél az összes lopás megakadályozása, de azok számának csökkentése mindenképp. A programmal továbbá szeretnénk azt is elérni, hogy mind a tulajdonosok, mind a kerékpár-kereskedők figyelmét felhívjuk a biztonságos kerékpártárolás fontosságára.

A regisztráció helye:

A feladat fontosságát bizonyítandó minden szegedi kerékpárbolt csatlakozott a programhoz, tehát bármelyik szaküzletbe be lehet vinni a kerékpárotokat függetlenül attól, hogy az egy új vagy régebbi jármű.
Az olyan kerékpárokat, melyek nem rendelkeznek gyárilag beütött vázszámmal, azokat a Magyar Kerékpárosklub részvételével zajló nyilvános, meghirdetett rendezvényeken lehet regisztrálni.
Ezek időpontjáról és helyszínéről itt értesülhetsz.

A szegedi kerékpárboltok részletes listája:
(frissítéshez nyisd meg a térképet nagyobb méretben!)

View Larger Map

A regisztráció folyamata:

A kerékpár-tulajdonosok bármelyik (egyelőre csak) szegedi kerékpárboltban önkéntes adatközléssel nyilatkozhatnak a kerékpár és saját adataik tekintetében, melyet egy adatlapon a kereskedőnek adnak le.
Fontos, hogy a kereskedőknél kerékpárral együtt kell megjelennie a tulajdonosnak, mivel a kerékpárt a homlokcső mögött ellátják egy biztonsági jelölő matricával.

A szerződött Partnerektől havi rendszerességgel összegyűjtött és összesített adatokat egy elektronikus táblázatban a Magyar Kerékpárosklub aktivistái közreműködésével tárolja és a Rendőrkapitányság hivatalos megkeresésére a szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja.

A közös cselekvési terv keretén belül
a Magyar Kerékpárosklub vállalta:
1. A Program részletes, egyeztetést követő kidolgozását (megállapodások, adatkérő lapok, nyilvántartási rendszer, prospektusok, matricák tervezése),
2. Kerékpár-kereskedőkkel a megállapodások folyamatos megkötését,
3. A havi adatbegyűjtést, -feldolgozást és közlést,
4. A regisztrált kerékpárok számszerűségét a Szegedi Rendőrkapitányság részére havi rendszerességgel átadja,
5. Tájékoztató internetes oldal működtetését,
6. A Program és annak eredményeinek saját internetes és más fórumain való kommunikálását,
7. a Programban résztvevők számára, lehetőségeihez mérten oktatást, továbbképzést, szakmai támogatást ad a kerékpáros közlekedéssel, közlekedésbiztonsággal kapcsolatban.

a Szegedi Rendőrkapitányság vállalta:
1. A Program sajtótájékoztatókon, sajtóközleményekben és/vagy fizetett hirdetésben közlését a szegedi lakosság felé,
2. A Programban a jelölést szolgáló kerékpár- és bolt matricák és tájékoztató szórólapok szükséges számban történő legyárttatását,
3. A Program eredményeinek mérését és visszajelzését a Magyar Kerékpárosklub felé negyedéves rendszerességgel (statisztikák a Program „előtt és után” az eltulajdonított kerékpárokról, bejelentett, megkerült, regisztrált, stb.)

Sajtómegjelenések:
delmagyar.hu - 2008.09.19.
VTV Szeged - 2008.09.20.
delmagyar.hu - 2008.09.20.
TV2 Tények - 2008.09.21.
delmagyar.hu - 2008.09.22.
VTV Szeged - 2008.11.10.
delmagyar.hu - 2008.11.11.

Eredményeink:
Eddig 502* regisztrált kerékpár van Szegeden (*feldolgozott adat)

Gyakran ismétel kérdések:

Miért jó ez nekem? Milyen előnyöket kínál a program?
Bizonyára senki sem tudja szavatolni, hogy a kerékpárodat nem fogják ellopni. Mi sem tesszük, de szeretnénk mindent megtenni azért hogy a lopás esélyét csökkentsük. Ha megfelelően lakatolod le a biciklidet, akkor a programtól a további hatásokat várhatod:
- a matrica miatt valószínűleg nem a te keródra fog esni a tolvaj választása, hisz macerás egy regisztrált járgánnyal bármit is kezdeni.
- Ha a legnagyobb körültekintésed ellenére mégis elemelték a bicajodat, akkor nagy mértékben javul annak az esélye, hogy a rendőrség megtalálja intézkedései alkalmával.
Mit tegyek ha ellopták a bicajomat?
Tegyél feljelentést, hogy a Rendőrség is tudja, keresni kell! Ez nem is olyan bonyolult feladat, hisz nem csak személyesen, hanem írásban és akár elektronikusan is megteheted. (további infó hamarosan)
Mit kell tennem ha regisztrálni szeretném a kerékpárom?
Felkeresni egy Partner szaküzletet
Hol lehet regisztráltatni?
Egyelőre csak Szegeden. A térképen megtalálhatod a hozzád legközelebbi Partnerünk elérhetőségeit és az üzlet nyitva tartását is.
Mit kell magammal vinnem a regisztrációhoz?
Csak a kerékpárodat.
Használd ki az alkalmat! Nézesd át a járművet, hogy Te is biztonságban tudhasd magad a nyeregben!
Mennyibe kerül mindez nekem?
A regisztráció díjmentes szolgáltatás. Nincs se vásárláshoz, se további szolgáltatás igénybevételéhez kötve.
Mivel másabb ez, mint a kerékpárigazolvány?
A kerékpárigazolvány arra alkalmas, hogy a kerékpárod eredetét, tulajdonjogát igazold. Egy eltulajdonítás esetén viszont nem segíti a hatóságot a megtalálásban, hisz az a zsebedben lapul. A Regisztrációs Programnak pont ez a lényege, hogy a regisztrációt követően nem csak te fogsz tudni arról hogy a kerékpár a tied, hanem szükség esetén a Rendőrség is.

Miért nincs szükség a kerékpár eredetének igazolására?
Mert ha a tied, akkor azt más nem keresi. Mi bizunk ebben. Ha nem a tied, akkor a regisztrációnál megadott címedre mennek a nyomozók. ;)
Miért nem kell a saját adataim hitelességét igazolnom?
Feltételezzük, hogy a te célod is az, hogy ha "elveszik" a bicajod, akkor az neked, a te címedre legyen visszajuttatva, ne másnak, ne máshova. Ezért is fontos, hogy az adataidat olvashatóan és pontosan add meg. Lehetőleg mobil telefonszámmal együtt.
Mit tegyek, ha megváltozik az elérhetőségem (címem)?/
Célszerű ilyenkor is felkeresni egy Partner szaküzletet kerékpárostól. Ott kitöltenek majd egy adatmódosításról szóló lapot.

Mit jelent az, hogy a Magyar Kerékpárosklub ügyfelévé válok a szolgáltatás igénybevételével?
A regisztráció igaz díjmentes, de mégis csak egy szolgáltatás, amit a Magyar Kerékpárosklub nyújt számodra Partnerei közreműködésével. A nyilatkozattal meg kell feleltetnünk a Programot az adatvédelmi törvényben leírtaknak. Csupán csak ezt jelenti. Nem jelent számodra további kötelezettséget, de más szolgáltatás hozzáférését sem. Ha klubbunk további szolgáltatásai iránt is érdeklődsz, akkor itt olvasgass.
Miért nem kapok igazolást a regisztrációról?
Minden adat amit megadsz, az a sajátod, tehát bármikor felidézheted. Miért szeretnél kapni róla +1 papírlapot? A program egyszerű elterjedésében annak is nagy szerepe lesz, hogy nincs túladminisztrálva. Mondhatjuk, ezáltal kevesebbet terheljük a környezetünket is.
Ki szavatolja, hogy nem használják másra az adataimat?
A Magyar Kerékpárosklub, aminek aktivistái azért dolgoznak önkéntesen, szabadidejüket áldozva, hogy az érdeked képviseljék, hogy ez a program is sikeres lehessen.
Miért nem hajlandó a szervizes az ülésszárra ragasztani a matricát?
Egyetlen oka van. Az egyszerűség. Az a cél, hogy az egységes megjelenés miatt, egy pillantás alatt el lehessen dönteni egy kerékpárról, hogy regisztrált vagy sem.
Mi van akkor, ha nincs vázszáma a kerékpáromnak?
Így egy kicsit bonyolultabb a dolog, mert a vázszám az a legegyedibb azonosítója egy kerékpárnak. De sebaj. A meghirdetett kitelepüléseink alkalmával vázszám beütést is tudunk végezni. Figyeld a helyi sajtót, vagy nézz el erre az oldalra!
Hol is található a vázszám?
A legtöbb kerékpáron a középagynál alul vagy körkörösen, de vannak olyan típusok, amiken a homlokcsövön vagy a nyeregszár-csövön található.
Mi történik akkor, ha egy másik személy nevére regisztrált használt kerékpárt szeretnék megvenni?
Használtam mindenképp csak akkor vásárolj kerékpárt, ha annak ismered az eredetét. Ilyenkor is javasolt a jármű eredeti papírjainak (számla, kerékpárigazolvány) elkérése az eladótól vagy adás-vételi szerződés írása.
Ezek valamelyikének bemutatásával tudod "átregisztráltatni" a nevedre a kerékpárt.
Mi van akkor, ha pl. átfestem a kerékpárt és a matrica megsérül/megsemmisül?
Sérülés esetén nem, megsemmisülésnél viszont érdemes felkeresni kedvenc szaküzleted és kérni egy új matricát. A matrica előállítása költséget jelent a program működtetőinek, ezért kérünk, vigyázz rá, ahogy a biciklidre is!
Mi van akkor ha olyan kérdés nem hagy nyugodni, amire itt nem találtam választ?
Az írás végén van lehetőség hozzászólni a témához. Osztd meg velünk véleményed, tedd fel kérdésed és egy-két napon belül ugyanitt megválaszoljuk.
CsatolmányMéret
kerékpár típusok fényképes leírása531.48 KB