Bringásvilág hírei
angyalkaktusz, cs, 2009-05-07 12:07
Bringásvilág hírei
Azért ragadtam klaviatúrát, mert meg szeretném osztani veletek ezt a tegnapi történetet. Egyfelől élesben megtapasztaltam a manapság kevés helyen létező közlekedési és erkölcsi kultúrát (amiről azt gondoltam, lassan már csak városi legenda), másfelől újfent el lehet gondolkodni az örök téma, a kerékpárutak állapota felől.
Szóval mentem hazafelé az újpesti Berlini úton, amikor az előttem haladó kerékpáros kollégát megdobta a szegély (aki rendszeresen arra jár, jól tudja, hogy a kerékpárút és a járda többi része között minimum ötcentis szintkülönbség van), és hatalmasat bukott. Nem tudom, végül volt-e törése, de egy csuklóficam és kisebb horzsolások az arcán alapból kinézett. Azonnal megálltam, hívtam a mentőket, de nem ez a lényeg, hanem hogy két perc alatt fékezett mellettünk vagy három-négy bringás, mind azt kérdezte, miben tud segíteni. Addig nem is mozdultak, amíg nem voltak biztosak benne, hogy nincs már szükség rájuk a továbbiakban. Ezúton is köszönöm nekik.
Merő véletlen, amolyan deus ex machina, hogy megállt mellettünk egy autó, amiben egy nagyon szimpatikus orvos ült, akiről később kiderült, hogy azelőtt az OMSZ legfőbb vezetője volt. :) Sajnos a nevét elfelejtettem... Nos, ő hűvös profizmussal leszervezte a mentősökkel, hogy ne mondjuk 20 perc múlva jöjjenek - ami azért előfordulhatott volna - a kocsi ott is volt 5 percen belül.
Innen már nem volt gond. A srác, aki a dokival utazott a kocsiban, vállalta, hogy hazaviszi az elárvult bringát, szerencsére nem lakott messze a sérült kolléga.
A történetnek két tanulsága van:
1. Ezek szerint igenis létezik még olyan, hogy közlekedési kultúra, és a jelek szerint igen erős a bringások között. Jó dolog ez, gyerekek! :) Nevezhettek sovinisztának, de nem vagyok benne biztos, hogy az átlag autós megállna ilyen szituációban egy másik autós kedvéért.
2. Világosan látszik, hogy a "kiépített" kerékpárutak sem biztonságosak, és nem csak azért, mert legtöbb helyen össze vagyunk szorítva a gyalogosokkal, hanem mert egyik önkormányzat sem jött még rá, hogy bringautat nem csak megépíteni, fenntartani is kell. A Berlini úti bringaút ékes példája ennek a nemtörődömségnek: hiányos kövezet, szintkülönbségek, lesimítatlan járdaszegélyek a kereszteződésekben, hatalmas repedések, gaz, hadd ne soroljam. Vajon mikor érjük el azt az alapból elvárható minőségi szintet, ami egy tökéletesen átlagos nyugati városban jelen van?
SZSolt, h, 2009-05-04 16:34
Bringásvilág hírei | közösségi közlekedés
Na nem a Transit Cafe-t mert az elég jó ahogy most van. A közlöködést. Amerikából jött, angol nyelvű, nem elsősorban bringázásról szól, mégis nem lehet nem észrevenni a kétkerekűeket. Remélem jót találtam:)
"American Communities finding smarter, cleaner, faster transportation solutions"
http://www.edf.org/page.cfm?tagID=38941
Videó!
hannalea, cs, 2009-04-30 09:25
Bringásvilág hírei | túra-ajánlatok
2008 nyarán immár második alkalommal, a Vértesben kerül megrendezésre a Kalandtúra Két Keréken, amely jellegét tekintve egy egyedülálló kerékpáros rendezvény.
grg, k, 2009-04-21 06:25
Bringásvilág hírei | közlekedési hírek
Az újpesti vasúti híd felújításának csúszása miatt továbbra is csak vonattal lehet átkelni a Duna ezen szakaszán, az Aquincum felső és Újpest megállóhelyek között közlekedő vonatokon a menetjegyen felül nem kell külön kerékpárjegyet venni.
Menetrend
Budáról Pestre, Pestről Budára
Áprilisban és májusban azokon a hétvégeken, amikor a felújítás miatt a vonatok a Margit-hídig közlekednek, kishajó biztosítja az átkelést. A hajó reggel 7 és este 11 között félóránként közlekedik az aquincumi Hableány és az újpesti Meder utcai kikötő között, használata ingyenes.
A híd felújított kerékpárútját várhatóan május végén adják át.
Forrás: NIF Zrt.
ruhbori, cs, 2009-04-16 12:31
Bringásvilág hírei
 A Periféria Alapítvány által vezetett BOB projekt keretében Amsterdamban járt Ruh Bori beszámolóját olvashatjátok. Az MK a BOB projekt partnere. (a szerk.)
Mottó:
„A kerékpáros AFAC folyamatok, amelyek a város (és bosszantóan elhelyezett roncsok kjerékpározás), vagy találtak. Még biciklit, hogy lefoglalták, vagy a rendőrség által kapcsolja be a AFAC! A vágott AFAC nem közúti tépjünk!......” „…Minden bikes, három hónap, és ellenőrizni lopás éberséget…”
Részlet a www.afac.amsterdam.nl automatikusan fordított oldaláról.
Amsterdamban évente kb. 60 000 biciklit gyűjtenek össze az utcákról.
Van köztük tilosban parkoló, van lopott és olyan is, amit egyszerűen otthagynak valahol, mint nálunk a megunt kutyákat szokás.
Ha Amszterdamban eltűnik az utcáról a biciklid, hívd fel az AFAC –ot (Amsterdamse Fiets Afhandel Centrale — azaz Központi Kerékpár Kezelő Amszterdam), és ha szerencsés vagy 10 euro (kezelési és szállítási költség) befizetése után visszakaphatod az elveszett jószágot.
Az AFAC dolgozói az utcákat járják, és ha elhagyottnak tűnő biciklit látnak, ráragasztanak egy matricát, figyelmeztetve a tulajdonost, hogy bizonyos időn belül vigye el a járművet, mert ha ezt nem teszi meg, akkor már csak az AFAC telepen veheti át.
Minden bicikli vázán van egy azonosító szám, aminek alapján nyilvántartják a tulajdonost. Az ellopott, elszállított bicikliket is ennek alapján lehet kerestetni.
A telepre kerülő bicikliket először a rendőrségi nyilvántartásban ellenőrzik, és ha kiderül, hogy lopott, értesítik a tulajdonost, hogy hol és mikor veheti át. Ezért a lopást érdemes mielőbb bejelenteni a rendőrségen.
Ha a beszállított bicikliért három hónapig senki sem jelentkezik, akkor azokat eladják, vagy jótékony célokra adományozzák, pl. afrikai országokba szállítanak belőlük. A nagyon rossz állapotúakat roncstelepre viszik.
Az AFAC-ot a városi önkormányzat tartja fenn, a rendszer 2003- óta működik. A nyilvántartás és szervezettség miatt az elmúlt években drasztikusan csökkent a biciklilopások száma. Amszterdamban…
Kerékpárosklub, k, 2009-04-14 14:01
Bringásvilág hírei
Néhány fiatal kerékpáros érdekes vállalkozásba vágta a fejszéjét. Egyikük, Harkányi Árpád, kisebb csapatot verbuvált maga mellé a barátaiból, akik végigkísérik őt a nagy kerékpártúra különböző szakaszain. Négyen indulnak Budapestről, végigtekernek a Duna mentén fel a Fekete-erdőig, majd a Duna forrásától tovább Párizsig. Itt néhány nap jól megérdemelt pihenő után a barátok hazarepülnek, és Árpi egyedül folytatja a Benelux államokon keresztül észak felé. Koppenhágától ismét útitárssal folytatódik a túra, majd Oslotól csatlakozik Árpi unokatestvére is, akivel már végig együtt tekernek tovább Nordkappig, Európa legészakibb pontjáig.
A bringatúra - bár nagy teljesítmény lesz- nem teljesítménytúrának lett kitalálva, hanem inkább kaland- , vagy élménytúrának. A srácokat nem kíséri autó, nem kívánnak szállásra költeni; sátrakat és hálózsákokat visznek a málhájukban, és inkább a legszebb, legérdekesebb tájakon át tekernek fel északra, nem pedig a legrövidebb, leggyorsabb „normál úton”. Ezzel egyben biztosítják is magukat az idővel szemben: ha ugyanis valami közbejön, és csúsznak a tervhez képest, lesz lehetőségük rövidítésre. A napi távok nem olyan borzasztóan hatalmasak: a 110-130km megtétele naponta önmagában nem tűnik nagy kihívásnak, de heteken, hónapokon keresztül tartani ezt az átlagot, ráadásul málhával, az már derék és komoly teljesítmény. Persze lesznek megállók. A nagyobb városokban egy, de néha több nap pihenőt is beiktattak az útitervbe. Sőt, a norvégiai Bodö-ben egy 4 napos tájékozódási futóversenyen is részt vesznek.
A kalandozásaikról ráadásul már útközben tudósítani fognak! Árpád az út alatt a lehetőségekhez mérten igyekszik majd számot adni az utazásukról az expedíció honlapján. A túra célja ugyanis nem csupán annyi, hogy egy jó nagyot kerékpározzanak a srácok, és életre szóló élményeket szerezzenek. Utazásukkal szeretnék megmutatni, hogy a kerékpár azon túl, hogy egy környezetbarát, egészséges közlekedési forma, nagyszerű eszköz egy, a megszokottnál sokkal élményteljesebb utazáshoz is.
Ha figyelitek az MK oldalán a híreket, itt is olvashattok majd a srácok kerékpártúrájáról! Ja, és tessék elkísérni őket az első, nyílt etapra, egy közös örömtekerésre: Rajt április 24. délután 3 órakor a Clark Ádám téren, a táv 65km, az első napi cél Esztergom elérése a Duna mentén.

Az útvonalterv nagyobb méretben>>
A csapat és néhány plusz kísérő egy képen:

Kerékpárosklub, cs, 2009-04-09 10:46
Bringásvilág hírei
Országszerte mintegy 300 kilométer új kerékpárút megépítését teszik lehetővé a következő időszakban az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális programjainak keretében most megjelent pályázatok. A hét régióban ezúttal összesen 11,7 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak a kerékpárutat építeni szándékozó helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik.
Már a 2004–2006-os időszak Nemzeti Fejlesztési Tervében is kiemelt figyelem – és 2,42 milliárd forint európai uniós pályázati támogatás – jutott a kerékpárutak fejlesztésére. Ennek eredményeként az ország 11 pontján összesen 80 kilométernyi új bicikliútnak örülhettek a kerékpárosok. A sikeres uniós pályázatoknak köszönhetően ma már körbekerekezhetjük a Tisza-tavat, kerékpárutak hálózzák be a Felső-Tisza vidékét, és bicikliút épült Csongrád és Szentes között, a Tisza árvízvédelmi töltésén, valamint Szentendrén, a Duna árvízvédelmi töltésén is.
A 2007–2013-as időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében csaknem 26 milliárd forintot költhetünk új kerékpárutakra országszerte. Ebből a hétéves keretből 2007-ben és 2008-ban összesen 10 milliárd forint EU-támogatás jutott 80 sikeres pályázatra, amelyek összesen mintegy 300 kilométerrel bővítik a hazai kerékpárút-hálózatot.
Ez a hálózat bővülhet most újabb 300 kilométerrel: az ehhez szükséges mintegy 11,7 milliárd forintos európai uniós pályázati keretre a napokban megjelentek a regionális programok pályázatai. Ennek részeként pályázatot lehet benyújtani az állami és önkormányzati utak településen belüli átvezető, valamint az önkormányzati, illetve a négy- és ötszámjegyű utak külterületi szakaszaihoz kapcsolódó kerékpárutak építésére, fejlesztésére, a kerékpáros közlekedéshez szükséges forgalombiztonsági berendezések, közlekedési táblák beszerzésére, továbbá kerékpártárolók kialakítására is. A helyi önkormányzatok és társulásaik, valamint a központi költségvetési szervek és intézményeik által elnyerhető támogatás összege az egyes régiók kiírásától függően 30-300 millió Ft között változhat.
Forrás: nfu.hu
Kerékpárosklub, h, 2009-04-06 08:59
Bringásvilág hírei
 Bicycle Street Fashion
A BAD alkotócsoport a 2009. áprilisában megrendezésre kerülő NL – „Nincs Lehetetlen” Holland kulturális Fesztivál keretében fotópályázatot hirdet, melynek célja bemutatni és népszerűsíteni a fotográfia eszközeivel, miként is lehet sikkesen és stílusosan öltözködni, ha kerékpárral közlekedünk.
A pályázat kiírója:
A BAD alkotócsoport (Bicycle Art And Design)
Holland Nagykövetség
MERLiN Színház
A PÁLYÁZAT TÉMÁJA: BICIKLIS DIVAT A HÉTKÖZNAPOKBAN
Díjak:
I. helyezett: 50. 000 Ft-os ajándékutalvány
II. helyezett: 30.000 Ft-os ajándékutalvány
III. helyezett: 20.000 Ft-os ajándékutalvány
IV. (különdíj): molinós kerékpáros hátizsák 30.000 Ft értékben*
A kiíró 3 első díjat, és egy különdíjat ítél oda, melyek ajándékutalvány formájában kerülnek kiosztásra.
Az ajándékutalvány, egy, a BAD alkotócsoport termékeiből összeállított csomagot jelent, (biciklis hátizsák, felső ruházat, biciklis sapka, felvarrók, karkötők, kiegészítők) amely szabadon állítható össze a nyertesek igénye szerint.
A ruhákat és a táskákat egyénre szabottan, saját méretre készítve kapják meg a nyertesek.
*a különdíjas képet molinóra nyomtatjuk, melyből biciklis táska készül.
További nyeremények: a fotópályázat kiírója vállalja továbbiakban az első három helyezett, és a különdíjas fotók kiállítási méretre való nagyítását (50x70cm), amit az alkotók tárgyi nyereményként kapnak meg.
- 10 darab színházjegy az első 4 helyezettnek a MERLiN Színház jóvoltából
- 1 db narancs színű P bringa parkoló, a Kolbászból Kerítést Designstúdió jóvoltából, ami a díjazottak között a helyszínen kerül kisorsolásra
- 2 db koncertjegy az A38 hajóra - a Holland Nagykövetség felajánlása
Pályázati naptár:
A képek leadási határideje: 2009. április 10.
Zsűrizés időpontja: 2009. április 10-15.
Pályázati anyag beadása:
A pályázati anyag beadása interneten keresztül történik, digitális formában, az alábbi e-mail címre: bicycleartanddesign@gmail.com
A zsűri a kivitelezésre, technikára nem tesz kikötést, de a pályázatra színvonalas, esztétikus, művészi igényességgel megfogalmazott, kerékpáros divatfotókat vár.
Pályázatunk nyitott nemtől és kortól függetlenül mindenki részére, részt vehetnek amatőr és profi fotósok is.
Zsűritagok:
Magács László – a MERLiN Színház igazgatója
Éder Veronika - fotográfus, Magyar Állami Operaház
Lakatos Márton - BAD
Sinka Károly - Critical Mass
A Holland nagykövetség delegáltja
Technikai feltételek:
Pályázni lehet digitális és analóg technikával készült, színes és fekete-fehér fotókkal egyaránt.
Fájltípus:
JPEG, maximális minőség (Adobe Photoshop legalább jpeg 8-nak megfelelő tömörítés)
Minimális méret: 2048x1536 pixel (3 Mpixel)
Maximális méret: 3000x4500 pixel (12-13 Mpixel)
Beküldött képekhez kérnénk mellékelni az alkotó nevét, telefonszámát, és a fotók címét, majd külön text fájlként (txt) csatolni.
Pályázati feltételek:
1. Pályaműnek 2007 után készült, és más pályázaton még nem szerepelt fotókat várunk.
2. Egy pályázó maximum 5 egyedi képpel, vagy 1 sorozattal pályázhat, ami szintén nem haladja meg az 5 darabot.
3. A határidő lejárta után érkező pályázatokat a zsűri nem veszi figyelembe.
4. A pornográf, gyűlöletkeltésre alkalmas, vagy személyek vallási meggyőződését sértő képeket a zsűri automatikusan kizárja!
5. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beadott képek elkészítésével vagy azok bemutatásával (kiállításával) okozott személyi és szerzői jogsértésnél a felelősség a beadó pályázót terheli.
6. A résztvevő a pályázati anyag beküldésével automatikusan elfogadja a pályázati feltételeket, és egyben hozzájárul, hogy a rendezők a pályázattal kapcsolatos publikációkban képeit térítésmentesen felhasználják.
A kiállításra kerülő képek hagyományostól eltérő módon nem paszpartuban, keretezve lesznek kiállítva, hanem a kor kihívásainak, és a BAD szellemiségének megfelelően projektoros vetítéssel lesznek láthatóak a rendezvény ideje alatt.
A kiállítás időpontja: 2009. április 22. 21 óra
Helyszíne: MERLiN Színház, 1052 Budapest, Gerlóczy utca 4.
Minden pályázónak eredményes munkát kívánunk!
Kerékpárosklub, p, 2009-04-03 07:32
Bringásvilág hírei | Critical Mass
A felvonulás április 19-én, 15 órakor indul a Tabánból, és 17:30-kor zárul a városligeti Napozó réten, bringaemeléssel, közte legalább egy irányban lezárt útvonalon haladunk, amit hamarosan közzéteszünk. A Tabánban már délelőttől közös piknik lesz. Talán programok is lesznek, de te is szervezhetsz oda valamit.
Részletek >>

Kerékpárosklub, cs, 2009-04-02 10:20
Bringásvilág hírei
Az év első pályaversenye és a BVSC csapatbemutatója
A szezonnyitó családi nap egy hat alkalmas eseménysorozat első állomása, melynek keretében a kilátogatók megcsodálhatják a 110 éves velodromot, kipróbálhatják a pályakerékpározást, és izgalmas versenyekben vehetnek részt. A családi nap keretében sor kerül a szezonnyitó pályakerékpáros versenynapra, mely szintén látványos küzdelmeket kínál. Az eseményt a BVSC 2009-es kerékpáros csapatának bemutatója követi délután. Mindenkit sok szeretettel várunk, a belépés ingyenes.
|