Csömöri öröm


|

Amint arról korábban beszámoltunk, MK Kelet-Pest meghívót kapott a csömöri önkormányzattól, amelynek megfelelően november 3-án két tagunk részt vett az Ifjúsági, Sport és Civil Szervezetek Bizottságának ülésén.

Az MK által képviselt legfontosabb alapelveket (kerékpár helye a közlekedésben, megfelelő infrastruktúra, kerékpártárolók, szemléletformálás), a jelenlegi csömöri állapotokat és a javasolt fejlesztések tartalmazó, általunk összeállított anyagot átadtuk (lent csatolva), majd ugyanezt szóban is kifejtettük.

A hozzáállást alapvetően pozitívnak tapasztaltuk, a HÉV végállomáson kialakítandó zárt kerékpártároló és a pályázati pénzekből finanszírozható új elkerülőút mentén építendő kerékpárút ügyében egyetértés mutatkozott, de természetesen még sok, a közlekedési célú kerékpározással kapcsolatos tévhitet kell eloszlatni.

Szorgalmaztuk a megkezdett párbeszéd folytatását és egy csömöri kerékpáros koncepció kidolgozását . A továbbiakban anyagunkat eljuttatjuk a képviselő-testületi ülésre és figyelő szemünket ráhelyezzük a csömöri önkormányzatra, nehogy megfeledkezzenek a kerékpáros ügyekről.

Következő meghívónk Pécelre szól, ahova időpont-egyeztetés után még e hónapban ellátogatunk.

CsatolmányMéret
csomor_kerekparos_szemmel.pdf2.29 MB
Kerékpárosklub képe

Gratulálok, szép munka,

Gratulálok, szép munka, csak így tovább!

üdv. ádám

László János képe

NAGYOK VAGYTOK! János

NAGYOK VAGYTOK!

János

deniel képe

Köszönjük, de hagyjatok

Köszönjük, de hagyjatok dicsérő szavakat későbbre is :)

alisca képe

Nálam még van, úgyhogy

Nálam még van, úgyhogy én akkor majd később dicsérlek meg benneteket. :D

aron képe

mkkp tour de

mkkp tour de önkori?:)

*
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

www.criticalmass.hu/lakat

lujka képe

Az a jó, hogy olyan nagyok

Az a jó, hogy olyan nagyok vagyunk területileg, hogy bárhol találkozunk is, valakikkel valameddig biztosan minimal massozunk. :D

Pláne, ha a kelet-pesti szervezet a budai rakparkon beszéli meg Csömör ügyeit. ;-)

Lujka

- CMS, Rabic, MKKP -

deniel képe

road show:) következő

road show:)

következő állomás Pécel nov. 11.

hf képe

Nagyon jó lett az anyag! +A

Nagyon jó lett az anyag!
+A forma nekem annyira tetszik, hogy akár lehetne hivatalos MK template is!

-------------------------
Ez a zén oldalam

deniel képe

Köszi, mi ezt fogjuk

Köszi, mi ezt fogjuk használni ezentúl, vegyétek át nyugodtan.

Dova képe

Csak egy megjegyzés. Az

Csak egy megjegyzés.
Az MKKP a kerékpáros körökben is népszerű Magyar Kétfarkú Kutya Párt rövidítése és mint be nem jegyzett szervezet hamarabb létezett. ;)

Engem pl. megtévesztett.

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

lujka képe

Jogos, már sejtjük egy

Jogos, már sejtjük egy ideje (ahogy híresedünk ugye.) Na most vagy az van, hogy leverjük ismertségben a kutyálkodókat, vagy azt mondjuk, hogy a farvizükön evezünk, de végső soron nevet is változtathatunk. Sőt, lehetünk nemtörődömök is akár. :D

Fölvetem a következő gyűlésen. ;-)

Lujka

- CMS, Rabic, MKKP -

Dova képe

Amikor írtad, hogy lassan a

Amikor írtad, hogy lassan a MKKP titkárnőjévé válsz (vagy valami hasonló) én totál elkezdtem romantikus szálakat szőni szegedi művészünk és a pesti mass-a közt.

Dova
Az MK "oszlopos" tagja,
aki tudja, hogy egyes szám első személyen túl is van élet.

lujka képe

ha majd egyszer bemutatsz a

ha majd egyszer bemutatsz a titokzatos művésznek és minden klappol, akkor meglátjuk a romantilus szálakat, addig a saját házam táján tevékenykedem. :)

Lujka

- CMS, Rabic, MKKP -

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.