Tervezési szempontok

A kerékpár, mint közlekedési eszköz

Sokan mondják, hogy szívesen közlekednének kerékpárral a nagyárosokban, de nem mernek, mert nincsen elég bringaút. Pedig MINDEN ÚT BRINGAÚT! A városi közlekedés fejlesztés során a cél az, hogy mindenhová el lehessen jutni kerékpárral gyorsan, akadálymentesen és biztonságosan. Kerékpárral ugyanis mindenütt szabad közlekedni, ahol azt a KRESZ nem tiltja. A biztonságos kerékpáros közlekedés alapvető feltétele, hogy a kerékpárt a közlekedéstervezők és a közlekedés résztvevői is járműnek tekintsék. A kerékpár jármű, tehát az úton a helye – nem a járdán. A kerékpáros ennél fogva maga is járművezető – úgy is kell viselkednie, cserébe őt is annak kell tekinteni. A kerékpározás integrált és egyenrangú része kell legyen a közlekedésnek: ezt a szempontot következetesen minden közlekedésfejlesztésnél figyelembe kell venni, a tervezői, hatósági és üzemeltetői munka során. Minden egyes utcában önálló kerékpárút építésére sem mód, sem szükség nincsen. Van, ahol szükséges önálló kerékpárút (elsősorban nagy sebességű utakon, külterületeken), de a sűrű, városi úthálózatban általában célszerűbb, ha a kerékpáros együtt haladhat a többi járművel. Azok a jó megoldások, amelyek elsősorban a forgalom résztvevőinek kölcsönös együttműködésére, és nem teljes fizikai elválasztásukra alapozzák a kerékpárosok biztonságos közlekedését. A gépjárművektől való teljes elválasztás mindkét félnek hamis biztonságérzetet ad, a kereszteződésekben nem tanít a megfelelő körültekintésre. Városi környezetben a legtöbb és legsúlyosabb baleset a kerékpárút és a közút keresztezésében történik! Megfelelő tervezéssel a baleseti kockázat csökkenthető. A városi közlekedésfejlesztési folyamatok során – főleg a városközponti területeken – fel kell vállalni a gépjárműforgalom rendelkezésére álló útfelület csökkentését a közösségi, gyalogos és kerékpáros közlekedés javára. Emellett a fenntartható közlekedés érdekében fontos szempont, hogy a kerékpározásra kijelölt útfelületek ne a gyalogos felület rovására legyenek kijelölve. Csak így lehet hozzájárulni ahhoz, hogy a környezetkímélő utazási módok egyre nagyobb teret nyerjenek a városokban. Útvonalak kerékpárosbaráttá tételének eszközei >>