Autómentes napok Kelet-Pesten


|

A XVII. kerületi önkormányzat IX.20-án,szombaton, ismét helyet biztosított az autómentes napi rendezvényeknek az autóforgalom elől lezárt Ferihegyi úton. Az MK kelet-pesti területi szervezete kerékpáros információs sátorral, kerékpáros felvonulással, bringaemelő versennyel és a kerékpáros gyermek ügyességi verseny lebonyolításában való részvétellel vette ki részét a programokból.

A reggeli eső és borús időjárás miatt nem kellett nagy tömegtől tartanunk, de a délutáni csekély napsütés szerencsére sokakat kicsalogatott. A kerékpárral érkezőknek bemutattuk az MK-t, területi szervezetünket, a Bringázz a munkába kampányt és a Critical Masst valamint válaszoltunk kérdéseikre, amelyek közül leggyakrabban a rákos-patak menti kerékpárút megvalósításának ideje illetve a biztonságos kerékpáros közlekedés mikéntje fordult elő.

Sok bringással, gyalogossal beszélgettünk, ültünk a BKV egyik Volvo buszában, amelynek alig van holttere és a sofőrje csak azért nem jár bringával mert nincs zuhanyzó a munkahelyén, érkezett ajánlkozás bringaút-építésre tettre kész kerékpárostól, kiderült hogy a gyerekek gyorsabbak nálunk az ügyességi pályán a helyi fiatalok pedig tovább bírják bringával a fejük felett, kaptunk bringásoknak kiosztandó villogókat polgárőröktől és nyilatkoztunk a helyi sajtónak.

Vasárnap az Andrássy úton segítettük az MK népszerűsítését és egy aktív taggal bővültünk Pécelről.

Hétfőn kilátogattunk a kőbányai autómentes napra, amelynek programjáról hiába érdeklődtünk az illetékeseknél, és mint kiderült, csupán délelőtt rendeztek futó- és kerékpáros versenyt általános iskolásoknak. A kőbányai önkormányzatnak jelezni fogjuk, hogy eme szerény első próbálkozást a jövőben szívesen segítjük.
A megjelenés már csak azért sem volt hiábavaló mert a helyszínen jelenlevő ATV stábjának interjút adtunk az autómentes napról és a kerékpározás előnyeiről.

További képek fényképalbumunkban láthatók.

Ha szívesen segítenéd munkánkat csatlakozz hozzánk! Várunk minden kérdést, ötletet, javaslatot a kelet-pest@kerekparosklub.hu e-mail címünkre.

aron képe

gratula! * http://kerekparosk

gratula!

*
http://kerekparosklub.hu/eszak-pest

www.criticalmass.hu/lakat

László János képe

És a Kelet pesti szervezet

És a Kelet pesti szervezet Zolija készítette el az MK Andrássy úti megjelenéséhez a paravánokat, megállító táblákat. gyönyörűek!

Köszönjük és hajrá!

Mindjárt lehet területi szervezetek közti versenyt is csinálni, annyian vagyunk. Találjunk ki valamit!

János

lujka képe

Mármint HápiZoli és

Mármint HápiZoli és tényleg remek munkák. :)

Amúgy zárjavításban is nagy, a millin próbáltuk! ;-)

Lujka

- CMS, Rabic -

lujka képe

Srácok, nagyon nagyok

Srácok, nagyon nagyok vagytok, hogy így lenyomtátok a a hétvégét!
A program elég sűrűnek és remeknek tűnik, órjásiak vagytok!

Lujka

- CMS, Rabic -

deniel képe

MK Kelet-Pest és a

MK Kelet-Pest és a Rákosmente Kerek SE szezonzáró tekerés rendez:

Időpont
2008. október 23. (esőnap: 10.26 vasárnap)

10h Bp. XVII. Rákoskeresztúr Városközpont "sárga bank"

Várható visszaérkezés: 15h körül

táv: kb. 45 km, 95%-ban aszfalt

További info
kelet-pest@kerekparosklub.hu vagy (70)5476091

Természetesen csak a túraszezon zárul, a kerékpáros közlekedés évszakfüggetlen ;)

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.