A KRESZ módosításáról, szólj hozzá!


|


Egyre erősebben hallatszanak olyan hírek, hogy készül a KRESZ módosítása. Ennek, mi kerékpárosok, nagyon örülünk, mindannyian tudjuk, hogy hány olyan szabály van a most érvényes változatban, ami hátrányos a kerékpáros közlekedés szempontjából, és hány olyan szabály nincs benne, amire már rég szükség lenne.

2006-ban a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kerékpáros ügyekért felelős miniszteri megbízottja, Bodor Ádám szervezésében megindult tárcaközi egyeztetésre a Magyar Kerékpárosklub is meghívót kapott, ekkorra készítettük el javaslatainkat először. Ezekből annak idején nem valósult meg semmi, a tervezett időközi KRESZ módosítás nem valósult meg. Talán most!

Az utóbbi időben megindult egyeztetési munkára azonban már nem hívták meg szervezetünket. Reméljük, hogy erre hamarosan sor kerül.

Álláspontunkat, javaslatainkat ezért most itt a honlapon ismertetjük, és kérünk mindenkit, hogy itt a fórumon tegye hozzá saját ötleteit, írja meg véleményét, hogy végül olyan álláspontot képviselhessünk, ami mindannyiunk számára elfogadható.

1. Szoros jobbratartás megváltoztatása

2. Kerékpárút kötelezõ használatának szabályozása ("nem kötelezõ kerékpárút" jelzése)

3. Kerékpáros utca vagy zóna a táblával jelölt övezetben csak kerékpárral lehet közlekedni. Más jármûvel csak kiegészítõ tábla esetén, a táblával megszabott járművel ill. a táblán jelzett idõszakban vagy engedéllyel (pl. lakó) lehet behajtani és várakozni, ilyen esetben azonbana kerékpárosok alá vannak rendelve. Gépjármûvek maximum 25 km/h-valközlekedhetnek. A kerékpárosok egymás mellett is haladhatnak.

4. Kerékpáros védõsáv: szaggatott vonallal (vagy máshogy) jelzett, az úttest kerékpárosok közlekedéséreajánlott része, használata nem kötelezõ, gépjárművel is használható, a kerékpárosok veszélyeztetése nélkül.

5. Kerékpáros piktogram útburkolati jel használatának jogi szabályozása

6. Kerékpáros átkelõhely tábla: közút - kerékpárút keresztezésekor

7. Autóbuszsáv használatának engedélyezése kerékpárosok számára (kivéve, ha tábla

tiltja / táblával jelzett idõszakban)

8. A kerékpáros létesítményeket használó elektromos kerékpár és robogó legnagyobb teljesítményének és/vagy sebességének meghatározása.

9. Kerékpárúton/sávon várakozó jármű eltávolíthatóságának szabályozása

10. Jobbra/balra kanyarodó jármű elsõbbséget ad annak a kerékpárosnak, aki azt az utat keresztezi, amelyre a jármű bekanyarodik

lujka képe

Egyszerre kapcsolható

Egyszerre kapcsolható lámpa vs. villogó megvolt már?

Lujka

- CMS, Rabic -

Anonymous képe

az meg mi?

az meg mi?

László János képe

igazad van, ez is téma,

igazad van, ez is téma, illesztem mindjárt bele.

hf képe

A kerékpáros

A kerékpáros létesítményeket használó elektromos kerékpár és robogó legnagyobb teljesítménye = 0
Nehogymár használhassák!!!

-------------------------
Ez a zén oldalam

Anonymous képe

ez hülyeség. miért ne

ez hülyeség. miért ne vehetne jancsi bácsi egy elektromos kerékpárt, amivel fel tud menni a szőlőhegyre? csak ne menjen vele 25-nél gyorsabban.

hf képe

Na jó az elektromossal

Na jó az elektromossal nincs bajom, csak a robogósok miatt írtam. Olyan füstfelhőt hagynak maguk után hogy rosszabb egy robogó mint egy csorda autó.

-------------------------
Ez a zén oldalam

gyorkos képe

Attila bácsi (alias Kanuni

Attila bácsi (alias Kanuni Suleyman Sultan) is vett egy Sellő 1-es tipusú elektromos kerékpárt és azzal nyomja május 23-óta a munkába. Ezeknek a maxi sebessége 29 km/h (na jó, ha leadnék 20 kg-ot akkor menne 31 km/h-val is). A gyorsulásuk igen korlátozott. A kresz előírásai szerint a teljesítményük maximum 300W lehet, ami afölött van már segédmotoros kerékpárnak számít. A kis teljesítmény és a nagy önsúly miatt kell/ajánlott hajtani lábbal, hogy fel tudjuk venni a közlekedés ritmusát. A Gyáli úton rendszeresen találkozok egy kb. 2.1 m magas biciklis sráccal, aki felegyenesedett derékkal, egy kézzel vezetve a keróját, lazán otthagy mindig, bár én már "csutkagázzal" megyek. A hatótávolságuk sajnos jelenleg kicsi, a terheléstől függően kb. 30 km és a távolság megtételével csökken a végsebesség is. Ezeken a kerékpárokon alap tartozék elöl-hátul a lámpa, csengő (elektromos kürt), visszapillantó tükör, sőt még az index és némelyik típuson a féklámpa is - habár ez utóbbiakat nem ismeri el a hatályos KRESZ. Az akkumulátorokat kivéve nem szennyezi a környezetet. Minden szempontból egyenrangú a mozgása és a viselkedése a kerékpárokkal. Tudtommal Kínában rengeteg van belőlük jelenleg is és zavarmentesen együtt tudnak közlekedni a hagyományos kerósokkal.
Kanuni Suleyman Sultan

Anonymous képe

Én is ellenzem azt, hogy

Én is ellenzem azt, hogy robogó haladhasson ott, ahol a biciklisek. Az elektr, bicikli az más, de a robogó megint más kategória, és nem csak a sebessége és a káros füstje miatt. Azért, mert a robogó engedélyezése alkalmat, jó ürügyet ad a nagyobb motorosnak is. Így is sok téves hiedelem él az emberekben arról, hogy amit nem tilanak kigfejezetten, azt szabad.
Nem tartom jó ötletnek az egymás melletti biciklizés ötletét. Ez is hasonló aggodalmakat kelt bennem, hogy ott fognak az Andrássy középső szakaszán egymás mellett biciklizni, ellenkező irányban, a kreszt félig-meddig ismerő kivilágítatlan biciklisek.
(Jiten)

Anonymous képe

Robogó külterületen OK,

Robogó külterületen OK, egymás mellett tekerés turisztikai útvonalok OK sőt feltétel (szélesség >2,6).

hf képe

Miért lenne OK? Robogót

Miért lenne OK? Robogót NE, sehol!

-------------------------
Ez a zén oldalam

hf képe

Egyirányú utca: jó lenne

Egyirányú utca: jó lenne megfordítani: be lehet menni az egyirányú utcába ellenirányból, kivéve, ha tábla tiltja. Ezt nem lehet?

-------------------------
Ez a zén oldalam

lujka képe

Ugyanez a logika tetszene a

Ugyanez a logika tetszene a kerékpárutaknál. Nem kötelező, kivéve, ha ezt kiegészítő tábla jelzi.
"A jó kerékpárutat nem kell kötelezővé tenni."

Lujka

- CMS, Rabic -

hf képe

Kerékpáros táblák: A

Kerékpáros táblák: A kalapos bácsika helyett nem lehetne egy kicsit modernebbet? Bukósisakos bringás pl.
Tudom, hogy ez nem lényegi kérdés, de semmiből sem áll megváltoztatni (nyilván nem kell soron kívül lecserélni a régi táblákat).

ÉS: ez marketing nekünk!

-------------------------
Ez a zén oldalam

Feövenyessy Krisztina képe

Ezzel én is maximálisan

Ezzel én is maximálisan egyetértek. Ma már korántsem elsősorban a kalapos bácsikák közlekednek kerékpárral, hanem a modern közlekedés egyik legnagyszerűbb "újrafelfedezése" a bicikli. Ezt a szellemiséget pedig a táblákon is érvényesíteni kell.

Hápi képe

Kikerülés vagy

Kikerülés vagy előzés?

Jelen KRESZ szerint a kerékpárost kikerülni kell, azaz nem kell elhagyni az adott forgalmi sávot a kerékpáros megelőzésekor. Egy időben felvetődött, hogy ez előzésre módosúlna, azaz a kerékpáros megelőzése felezővonal átlépéssel kellene, hogy járjon. Ezen változtatással és gyakorlati használattal sok centizéstől (nagyon közel elhaladó gyorsabb jármű) menekülne meg a kerékpáros közlekedő.

www.kerekparos.hu

Anonymous képe

adamekp: Nem, a

adamekp:
Nem, a kerékpárost előzik. Forgalmi sávon belül. A kerülés az az, amikor _álló_ jármű mellett halad el a vezető.

elfroland képe

Bátor leszek: Lehessen a

Bátor leszek:
Lehessen a közlekedési lámpa tele-piros jelzése ellenére jobbra kisívben kanyarodni természetesen az elsőbbség megadása mellet.
Vagy ez már nagyon meredek? :-)

Anonymous képe

IMHO nem túl meredek...csak

IMHO nem túl meredek...csak a szokásjog legalizálása lenne. És ehhez akkor már lehetne a "kaliforniai stop" is.

lujka képe

Tudatlan vagyok, de

Tudatlan vagyok, de érdeklődő: mi az a kaliforniai stop?

Lujka

- CMS, Rabic -

elfroland képe

Asszem az hogy a STOP

Asszem az hogy a STOP táblánál csak akkor kell megállni ha másképp nem tudod megadni az elsőbbséget.

lujka képe

Minden járműre

Minden járműre vonatkozóan? És akkor miben tér el a macisajttól?

amúgy halottam egy urbanlegendet egyszer, amelynek lusta voltam utánajárni, noha a KRESZ-ből nem rémlik.
Tehát kétkerekű jármű esetén van külön engedmény a STOP táblánál? (pontosabban akkor azt hallottam, hogy úgy működik, mint a fent ismertetett kaliforniai. avagy macisajt.)
Erről tud valaki a jelenleg hatályos KRESZ-ben?

Lujka

- CMS, Rabic -

elfroland képe

Csak a kerékpárosokra

Csak a kerékpárosokra vonatkozik merthogy szerintük balesetveszélyesebb ha ott szerencsétlenkednek az megállás-indulással a folymatos de lassú áthaladás helyett.
Magyarországon nincs ilyen a KRESZ-ben.

Anonymous képe

IMHO nem túl meredek...csak

IMHO nem túl meredek...csak a szokásjog legalizálása lenne. És ehhez akkor már lehetne a "kaliforniai stop" is.

Anonymous képe

egyáltalán nem az,

egyáltalán nem az, európa-szerte németországtól csehországig számos örszágban alkalmazzák a jelzőlámpa mellé szerelt kis zöld nyíl táblát: ilyenkor az elsőbbség megadása mellett lehet - nem kötelező - jobbra kanyarodni.
én belevenném a módosításba!

Anonymous képe

Sziasztok! Ilyet én is

Sziasztok!

Ilyet én is láttam, mikor Franciaországban jártam, és nagyon jól működik! Általában, ahol kiteszik, ott az autók balról hamarabb elfogynak, mint ameddig piros lámpa van, így sokat segít, hogy előbb el lehet indulni, nem lesz akkora dugó.
Szerintem is be kéne vezetni Magyarországon!

Üdv,

Steve

Anonymous képe

je-je, én prágában voltam

je-je, én prágában voltam egy félévig, ott van ilyen, és állat jól müxik, egy csomószor csak állnál bambán a pirosban, mikor senki nem jön balról, így meg elmehetsz! bevezetni!!!

Anonymous képe

amerikában van ilyen, ott

amerikában van ilyen, ott alapból fordulhatsz jobbra, kivéve ha a "NO TURN ON RED" felirat van. aszem az európai logika fordított, itt inkább alapból tiltani kell, kivéve ha tábla engedi. amúgy jó ötlet, be kéne vezetni.

Anonymous képe

Piros lámpánál ne

Piros lámpánál ne lehessen sehová menni/kanyarodni. Valami vagy piros, vagy nem. A hat az nem lehet hét olykor. Miféle alapot adhatna ez a "piros ugyan, de nem mindekinek" a sok erkölcstelen, szabályszegő, sokkalta veszélyesebb eszközzel közlekedő autósnak, ha legálisan feloldanák a piros lámpa abszolút tiltó tartalmát, a biciklisekkel kivételezve?? Rossz ötlet.
(Jiten)

Prof képe

Szerintem egy kicsit

Szerintem egy kicsit szélsőséges irányból közelíted a kérdést, az emberek jelentős része nem pszichopata. Egy áltagos autósnak talán épp azt üzennék az ilyen kivételek, amit máshol már megértettek: a kerékpár egy kivételes közlekedési forma, amit érdemes támogatni pl. ilyen szabályokkal is. Talán rádöbben, hogy ha autóval nem mehet át ott, ahol bringával igen (és emiatt sok percet idegeskedik a pirosnál, dugóban, stb.), akkor talán érdemes inkább bringával mennie neki is.

Anonymous képe

A megközelítésem nem

A megközelítésem nem szélsőséges, kicsit sem, maximum te mást gondolsz. Amúgy a lentebbi, de korábbi kiegészítésemet is olvasd el!
J.

Prof képe

De szélsőséges. A

De szélsőséges. A szabályok nem az idiótáknak szólnak, azokat úgysem érdekli.

Anonymous képe

Szerintem a jobbkanyar

Szerintem a jobbkanyar mellett meg kéne azt is engedni, hogy ha nincs keresztutca csak zebra és elfogytak a gyalogosok a piros lámpánál, akkor a biciklis átmehessen. Ez azért is biztonságos, mert induláskor nem kell az autók előtt "szerencsétlenkedni" az elindulással.

hf képe

Ja, bocs ez én voltam csak

Ja, bocs ez én voltam csak nem voltam bejelentkezve.

-------------------------
Ez a zén oldalam

Anonymous képe

Teljes mértékben

Teljes mértékben egyetértek, egy ilyen pozitív diszkrimináció sokat segítene. Esetleg ezt akkor lehet, ha ezt egy kiegészítő lámpa megengedi.

RoGeR, aki lusta bejelentkezni

Anonymous képe

Kieg. lámpával, ami

Kieg. lámpával, ami egyértelmüsíti, hogy NEM a piros megszegéséről van szó, nem tiltakozom.
(Jiten)

Rodrigó képe

Nem találtam megfelelő

Nem találtam megfelelő fórumtémát, úgyhogy én is ide írok.

Nem tenném kötelezővé, de ajánlásban szerepeltetném a kerékpáros bukósisakot, szemüveget, és kesztyűt: a rutinosabb kerekesek tudják, hogy a rutintalanabbanak ezzel sok kis balesetet elkerülhetnek. vagy egy nagyot.

Ami lényegesebb: szabályozni kéne, hogy a kerékpárosok elmellőzhessék jobbról az álló kocsisort, addig a pontig, amikor az előzendő autó előtt annak gyorsítására elegendő hely keletkezik. Esetleg a piros jelzés ideje alatt.

Ennek bővítményeként a kerékpáros mellőzősáv jelzését is be lehetne dobni, melyet a kerékpárforgalmas kereszteződésekbe festenének, így a kocsisor elé állhatnának a cangások.

Én is fontosnak érzem a "kerékpáros utca vagy zóna" fogalmat, mert sok szerencsétlen kerékárutat nem kéne megépíteni, amik a surranóutakkal kiválthatóak lennének.

www.kerekpar.net - a Miskolci tekergők lapja

Anonymous képe

a jobbról előzés nem

a jobbról előzés nem anyira nyerő a kinyíló ajtók miatt...

Rodrigó képe

Jobbról mellőzés lehet

Jobbról mellőzés lehet

Hát olyankor lehetne/illene a kiszállást jobbra indexxeléssel jeleznie a sofőrnek, hogy nem a haladással foglalkozik, úgyhogy szerintem megoldható.

(mint lentebb írják, forgalomban haladó jármű nem nyithat ajtót)

 

Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net

haggyma képe

A járművek utasaira

A járművek utasaira vonatkozó szabályok

23. § (3) A jármű ajtaját az utas csak akkor nyithatja ki, ha ezzel a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti.

Szász Andrej képe

A felsorolt ruházati elemek

A felsorolt ruházati elemek a baleseteket nem előzik meg, legfeljebb azok súlyosságát csökkentik. A magyar KRESZ sem olyan szerkezetű, mint pl. a brit Highway Code, amely egyszerű nyelvi eszközök segítségével tartalmazza az ajánlott és a kötelező elemeket. (Utóbbiakat törvény írja elő.)

Mindemellett a jogszabályok jellegükből adódóan sem alkalmasak arra, hogy a balesetek elkerülésénél kulcsszerepet játszó viselkedési mintákat közvetítsék. Pl. a lámpa használata jelenleg is kötelező, tegnap mégis halálra gázoltak egy kivilágítatlan biciklist (képekkel).

Szász Andrej képe

Az előretolt kerékpáros

Az előretolt kerékpáros felállóhely kerékpársávtól független létesíthetősége része a javaslatnak. Igazad lehet, kikerülhetne belőle a balra kanyarodásra utaló rész, így bármilyen lámpás kereszteződésben felfesthető lenne.

Anonymous képe

Tóth Péternek már

Tóth Péternek már jeleztem, de nem láttam a főoldalon lévő friss dokumentumban:

A buszok, kanyarodó irányok engedését szolgáló kiegészítő lámpához hasonlóan a kerékpáros forgalom számára is lehetne ilyen kiegészítő lámpa.

Anonymous képe

erről beszéltünk fentebb,

erről beszéltünk fentebb, a fix zöld nyíl tábla, sok országban bevállt!

Szász Andrej képe

Tárgyaltuk, és kimaradt a

Tárgyaltuk, és kimaradt a javaslatból, mert

  • nemcsak a kerékpárosok érdeke, és tisztán akarjuk tartani a profilunkat;
  • az elvett jogok visszaszerzése (kivételek megszüntetése) a legfontosabb cél, ez pedig épp egy kivételt vezet be.

Vagy valami hasonló.

Anonymous képe

A 40 km/h sebességhatár is

A 40 km/h sebességhatár is nagyon gáz... Edzés 40-nel? Csoda, hogy az országúti kerékpársport évek óta csak vegetál? (Ja bocsi, bringázható országút is kevés van...)
Bögöly vagyok Tiszaújvárosból

Anonymous képe

jaj ne má' hogy erre fogjuk

jaj ne má' hogy erre fogjuk a vegetálást... nem kéne annyit doppingolni, akkor lennének szponzorok...

Prof képe

Jah, tényleg, más

Jah, tényleg, más országokban nincs semmi dopping, ott azért megy a kerékpársport... Remélem ezt nem gondoltad komolyan...

Anonymous képe

Hello, mondjuk nem a kresz

Hello, mondjuk nem a kresz miatt hagyta abba a Tour de France közvetítést az ARD...

Anonymous képe

A jobbról előzést

A jobbról előzést szerintem is meg KELL engedni. Forgalomban részt vevő jármű nem nyithat ajtót, tehát ez nem lehet probléma.

Anonymous képe

A jobbról előzés egy

A jobbról előzés egy rendkívül veszélyes manőver. Épeszű bringás ilyet nem csinál, ha kedves az élete.

boci képe

én néha előzök jobbról

én néha előzök jobbról pirosnál álló sort, de olyankor mindig 1000-szer jobban figyelek és lassan megyek. a jobbról előzés olyan mint végigmenni az Andrássy bicósávján... inkább ne :)

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

Prof képe

Ez erősen helyszín

Ez erősen helyszín függő, van ahol simán előre lehet menni. Viszont valamilyen módon lehetővé kéne tenni, hogy a dugóban szabályosan előre mehessen a kerékpáros, és ennek a módnak is olyannak kell lennie, amihez nem kell új infrastruktúra. (Nem kell felfesteni, kitáblázni, vagy bármi.)

Anonymous képe

Ez egy hülyeség, mi az,

Ez egy hülyeség, mi az, hogy forgalomban részt vevő? Te még sose száltál ki anyósülésről piros lámpánál? És nemcsak az ajtóról van szó, egy jármű irányjelzés nélkül bármikor jobbra húzódhat a sávján belül.

Prof képe

Egy álló jármű hogyan

Egy álló jármű hogyan húzódik jobbra?

A forgalomban résztvevő alatt meg gondolom mozgó járműre gondolt esetleg, abból tényleg ritkán szállnak ki :)

A piros lámpánál anyósülésről kiszállásnál amúgy pedig ugyanúgy meg kell győződni a művelet veszélytelenségéről, mint ha a vezető oldalon szállnál ki az út szélén, ebből a szempontból (vagyis a felelősség szempontjából) semmi különbség. Most annyi a probléma, hogy a kinyiló ajtóba beleszálló bringás IS szabálytalannak számit, és ezen kéne változtatni.

Rodrigó képe

Jobbról mellőzés

Jobbról mellőzés balesetvédelem

Egyetértek, a kiszállónak körül kell néznie, a sofőrnek ilyenkor kötelező legyen legalább indexelnie jobbra, illetve ajánlás: logikusan és tervezetten az út széllére álljon - tudjátok mint a parkolás, max. 30cm. - ahol már nem fér el egy kerékpár.

 

Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net

Anonymous képe

- a jobbratartási szabályt

- a jobbratartási szabályt úgy kellene megfogalmazni, hogy csak akkor szabad elfoglalni a sávot, ha a kerékpárost nem lehet megfelelő oldaltávolsággal sávon belül megelőzni. Szóval hogy kitűnjön belőle: van olyan eset, amikor el lehet a sávot foglalni.

- a kerékpárúttal kapcsolatban szerintem egyértelműen a "nem kötelező kerékpárút" tábla bevezetése a megoldás

- a piktogrammot két különböző célra kellene használni:
1. annak jelzése, hogy az útszakasz kerékpáros hálózati elem. Ezt nagy méretű, sávközépre helyezett, ritkán (50-100 méterenként ismételt) piktogrammokkal érdemes jelezni.
2. javasolt kerékpársáv: a kerékpáros sávon belül elfoglalt helyére tesz javaslatot. Ezt kisebb méretű, a sávon belül megfelelően elhelyezett, nyíllal kiegészített, gyakorlatilag folyamatosan festett piktogrammokkal érdemes jelezni.
3. Punk's not Dead

- A 40-es sebességhatár azért gáz, mert így nem tudunk szabályosan a forgalom tempójával menni. Tehát igenis fontos elem, hogy a kerékpároknak ugyanannyi legyen a sebességkorlátozás, mint a többi járműnek. Kerékpárúton és bringagyalogúton pedig olyan sebességhatárok legyenek, amik lehetővé teszik a biztonságos közlekedést: kerékpárúton lakott területen belül 25, kívül 40, bringagyalogúton 15, és mindkettőn kereszteződések előtt 7 km/h. (A kerékpárutak tervezési sebessége 40 km/h, az átvezetéseké 7 km/h a jelenleg érvényes tervezési segédletek szerint. Belterületen és bringagyalogúton a gyalogosok, akadályok és a kereszteződések gyakorisága miatt a 40 egy igen erősen elméleti jellegű érték.)

- Az ellenirányú kerékpárosforgalom engedélyezését nem kötném minimális szélességekhez, lásd a brüsszeli tapasztalatokat.

Anonymous képe

Megnéztem a bécsi

Megnéztem a bécsi egyezmény jelzésekről szóló részét. A "nem kötelező kerékpárút" tábla a "special regulation sign" kategóriába fér be. Ebben az osztályban a szögletes, kék alapon fehér vagy fehér alapon fekete táblák vannak. A szegély és a méret nincs megadva.
Tehát gyakorlatilag két megoldás közül lehet választani. Az egyik ugyanaz, mint a kötelező kerékpárút, csak szögletes. A másik fehér alapon fekete, ugyanazzal az ábrával.
A ké¶dés: akarjuk-e, hogy csak apró különbség legyen a kötelező és a nem kötelező kerékpárút tábla között (az alakja), vagy azt szeretnénk, hogy jól látszódjék a különbség.

Az én véleményem most az, hogy jobb ha rögtön vágni lehet, hogy egy kerékpárút kötelező-e vagy nem. Úgyis véges határidőn belül lecseréltetjük az összeset nem kötelezőre. Ne hagyjunk lehetőséget a hülyeségeken való vitatkozásra.

(Igazából három különböző tábláról van szó: a kerékpárút, az elválasztott bringagyalogút, és az elválasztatlan bringagyalogút számára külön tábla van. Ugyanezek kellenének nem kötelező változatban is.)

Prof képe

Szerintem az semmilyen

Szerintem az semmilyen esetben sem járható út, hogy arra várunk, majd lecserélik a táblákat. Ez nem fordult elő sem a buszsávok, sem az egyirányú utcák esetében. Ugye mindkettőre van tábla, de nem alkalmazzák. Épp ezért, ahogy már más is említette, a szabályt kell a táblákhoz igazítani, és az ettől eltérő eseteket jelölni külön. Tehát a jelenlegi kerékpárutak mindegyike, a jelenlegi buszsávok mindegyike, a jelenlegi egyirányú utcák mindegyike legyen a jelenlegi tábla használata mellett nekünk kedvező. (Tehát kpút nem kötelező, buszsáv használható, egyirányú szemből használható.) Ott kelljen új táblákat kirakni, ahol ettől el akarnak térni.

Rodrigó képe

Lényeges tábla még a

Lényeges tábla

még a behajtani tilos is akkor

Hát itt lehet számítani autós felzúdulásra- "hát nekik semmi sem szent???"

 

 

Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net

Prof képe

Most is van ilyen kivétel,

Most is van ilyen kivétel, elég ha csak az van a behajtani tilos tábla alatt, hogy kivéve BKV, és máris mehet a bringás. Ezért mégsincs felzúdulás. Szerintem ne nézzük hülyének az embereket, a nagy többség érteni fogja, hogy ezek a változtatások nekik kárt nem okoznak, sok más embernek viszont előnyt jelentenek. Esetleg egy részük rájön, hogy ezek miatt az előnyök miatt talán nekik is érdemes a kerékpárt választani néhány esetben az autó helyett, és máris közelebb vagyunk egy élhetőbb városhoz.

Pl. most milyen konkrét problémát okoz az egyirányú utcába szemből behajtó kerékpáros? Ebben a helyzetben minden szereplő látja a másikat, problémamentesen meg tudják oldani az egymás mellett elhaladást. Nekem egyirányú utcában eddig még mindig csak a hátam mögül érkező autókkal volt konkfliktusom.

lujka képe

Az én gondom a jobbkezes

Az én gondom a jobbkezes utcák kereszteződésében van, ahol az autós nem várja, hogy jobbról jöhet neki az utcából valaki, ha az az utca amúgy a másik irányba egyirányú.

Lujka

- CMS, Rabic -

Prof képe

Amikor te neki jobbról

Amikor te neki jobbról jössz, akkor épp az átellenes oldalon vagy, mindenki időben észre tud venni mindenkit.

Szász Andrej képe

Szóval hogy kitűnjön

Szóval hogy kitűnjön belőle: van olyan eset, amikor el lehet a sávot foglalni.

A biztonságos előzés lehetetlensége nem az egyedüli eset, amikor a sávot el kell foglalnia egy kerékpárvezetőnek. Az útburkolat rossz minősége, párhuzamosan parkoló autók távolsága, nagy sebességű kerékpározás mind olyan esetek, amikor a beljebb húzódás szükséges.

Biztonsági szempontból a foghíjas parkolás esetén való ki-be cikázás is kerülendő, valamint a láthatóság miatt a túl széles úttesten sem a szélén, hanem a gépjárműforgalom jellemző helyétől picit jobbra érdemes közlekedni.

Ezek mind olyan szempontok, amiket kivételkezeléssel nehéz megfogalmazni.

Ohióban (§ 4511.25. Lanes of travel upon roadways.) pl. az alábbi módon oldották meg (nagyon tömörítve):

A) Minden megfelelő szélességű úttesten a járművel az út jobb felén kell haladni, kivéve

  1. azonos irányba haladó, balra kanyarodó jármű előzésekor;
  2. akadály kikerülésekor, feltéve, hogy elsőbbséget kell adni az út akadálytalan felén haladó járműveknek, azok veszélyeztetése nélkül;
  3. három vagy több sávos úton, az ottani szabályoknak megfelelően;
  4. egyirányú utcában;
  5. ha forgalomirányító készülék vagy rendőr másképp jelzi.

B) (1) Minden úton, az azon adott időben és helyen jellemző, törvényes sebességnél lassabban haladó járműnek a forgalom rendelkezésére álló jobboldali sávban kell haladnia, elegendően jobbra ahhoz, hogy a gyorsabb járművek megelőzhessék, ha ez az előzés biztonságos, és ésszerű, kivéve

  1. azonos irányba haladó másik jármű előzésekor;
  2. balra kanyarodásra felkészüléskor;
  3. ha a vezető úticélja eléréséhez egy másik sávban kell haladnia.

(2) A B) (1) szakaszban felsoroltak közül semmi sem kötelezi a lassabb jármű vezetőjét arra, hogy veszélyeztesse saját biztonságát annak érdekében, hogy a gyorsabb jármű előzését lehetővé tegye. (Kiemelés általam.)

hf képe

Andrej, tisztellek a szakmai

Andrej, tisztellek a szakmai tudásodért!

-------------------------
Ez a zén oldalam

Szász Andrej képe

Köszi, de ez csak egy kis

Köszi, de ez csak egy kis olvasottság :)

Anonymous képe

Fölösleges a

Fölösleges a sebességhatáron gondolkozni. Pl. A budai dunaparton nincs ember, aki betartaná a 15 kph-t (ugye ott akkor annyi lenne).

Sebességmérő nem kötelező tartozék és még mérni sem tudják. Kereszteződésben pedig amúgy sem az órát sasolod, hogy akkor most héttel mész, vagy többel, hanem ésszerű sebességig lelassítasz, jól körülnézel, majd - miután meggyőződtél az átkelés veszélytelenségéről - meghúzod, hogy minél gyorsabban eltűnj a színről - szerintem. Elvégre egy sportautós még a sivatagban is előugorhat a bokorból.

Cseya képe

- Szükséges lenne

- Szükséges lenne engedélyezni az egymástól függetlenül működtethető első-hátsó villogók használatát;
- A kerékpár kötelező felszereléséből a névtáblát kivenni;
- A zebránál való kötelező leszállást megszüntetni, legfeljebb lassítást előírni;
- A feleslegesen kitett korlátozó táblákat a főutakról leszedni (pl.: 2-es, 3-as, 4-es, 11-es út, Szentendre, Göd belterülete, ilyesmik).
- A balra kanyarodást szabályosan sávváltással is végre lehessen hajtani.

Prof képe

A névtábla nem a kreszben

A névtábla nem a kreszben volt, hanem egy másik rendeletben, de már rég nincs benne. :)

A tiltó táblákkal szerintem az a gond, hogy azokat jelenleg csak egyedileg, fogalmam sincs milyen érvek mentén lehetne leszedetni. Helyette pl. lehetne egy olyan útügyi (vagy akármilyen) előírás, ami megszabná, hogy milyen esetben lehet megtiltani az úttesten kerékpározást. (Pl. az úttest mellet vezető 5 m széles kétirányú - vagy mindkét oldalon 3 méter széles egyirányú - kerékpárút, amin legalább 1 km-en keresztül nincs kereszteződés, valamint 5 km-en keresztül marad ugyanazon az oldalon.) És ez a szabály ne csak az új kihelyezésekre, hanem bizonyos türelmi időkkel mindenhol legyen érvényes.

A zebrán való áthajtást nagyon jó ötletnek tartom. Legyen megszebva max sebesség, de ne kelljen leszállni. Ez amúgy könnyen védhető. Mi a jobb az autósnak? Ha a kerékpáros gyalog kitolja elé a bringát, és meg kell várnia, míg az átgrasszál - a lábain, mint a bogarak, vagy ha gyorsabban átér két (vagy kinek mennyi) keréken? Nyilván, ha gyorsabban teszi...

Anonymous képe

Sziasztok, én vezetek

Sziasztok, én vezetek autót is, és azért nem mindegy, hogy egy gyalogosra kell számítanom a zebrán, aki ha lelép, elsőbbsége van, vagy pedig a bozót mögül kiszáguld egy kerékpáros 30-cal. Én támogatom a "kerékpáros átkelő" tábla bevezetését, mert itt akkor számíthatunk rá.
Vagy max. azt tudom elképzelni, hogy a sima zebrán a kerékpárosnak ne legyen automatikusan elsőbbsége.

Prof képe

Na most ha a bozót mögül

Na most ha a bozót mögül 20-szal elédszalad egy kisgyerek a zebrán az miben más? Szerintem ezt bízzuk rá a kerékpáros józan eszére, ahogy most is a gyalogos felelőssége, hogy lelép-e az úttestre. (Mint ahogy az meg az úttesten haladó járműveké, hogy ebben az esetben meg tudják adni az elsőbbséget.)

Rodrigó képe

A gyalogosátkelőhely

A gyalogosátkelőhely -zebra direkt azért van felfestve, mert ott számítani kell áthaladókra - és tudtommal úgy kell megközelíteni, hogy a jármű bármikor képes legyen megállni.

másrészt simán közúton, a forgalom zavarása nélkül keresztben áttekerhetek, ez pont a zebrán tilos?

 

Rodrigó @ Miskolc - www.kerekpar.net

Anonymous képe

A gyalogosok miatt tilos, a

A gyalogosok miatt tilos, a zebra ui a gyalogosoké, akik a biciklishez viszonyítva még sérülékenyebbek, lassabbak, és elég ha egymásra és az agresszív, nyomuló autósokra kell figyelniük.
Ha nem száll a biciklis le, akkor viszont nagyon lassú haladásra kellene a zebrán kötelezni.
Az autós szépen várjon, mert mindig a zebrán közlekedőnek van elsőbbsége. Ennek az ellenkezőjét hitették el az agresszivitásukkal az erőfölényes autósok a gyalogosokkal. Gyorsan mennek a zebra felé, és szinte futásra sarkallják a gyalogost. De ez csak a bunkó szokásjog, a jog nem ez!
(Jiten)

boci képe

zebrán átgurulást

zebrán átgurulást szerintem is engedni kéne. modnjuk mintha járdán gurulna az ember, max 10 km/h.

----------
...akrat icob, icoB
3:-O

Anonymous képe

Sziasztok! Nem tudom, hogy

Sziasztok!

Nem tudom, hogy kell bejelentkezni, időm kevés, írom anélkül. Németh Ferenc vagyok Újpestről.

Szerintem nem jó ötlet a pirosnál esetleg megengedett jobbracsurgási lehetőséget forgalmi (mellék)lámpával szabályozni, mert a lámpa mindig azt szokta jelezni, hogy "mehetsz, nem jön senki keresztbe." Itt meg azt jelentené egy lámpa: "Mehetsz, ha senki nem jön keresztbe." Az előbbi alól kivételnek csak a telizöldet nevezhetjük, de az már beleivódott a köztudatba, másrészt az autósoknak szól, akik hivatalból megtanulták a tanfolyamon. De az egyszeri kerékpáros csak a lámpa színét figyelné, és azt hinné, hogy nyugodtan elkezdhet jobbra kanyarodni, mert a balról keresztező forgalomnak ilyenkor pirosa van.

Az eluralkodott balkáni állapotok miatt a robogókat kivenném a smkp kategóriából (vígan tudnak hatvannal is menni, és a gyártó ezt jól tudja), vagy ha nem lehet, akkor a smkp-oknak egyetemesen és mindenütt megtiltanám mindennemű kerékpárút használatát. Ezzel legfeljebb a régi típusú smkp-osok szenvednének hátrányt, de az ilyenek egyre kevesebben vannak.

Úgy tudom, a szoros jobbratartás már most sincs benne a KRESZ-ben. Egy "lehetőség szerint"-szerű fordulat kihúzta a méregfogát.

A jobbra kanyarodó autós és a kerékpárúton egyenesen továbbhaladó biciklista csatáját szerintem nem a KRESZ módosításával, hanem az ilyen jobbra-leágazások átépítésével lehetne nyerőesélyesebbé tenni. Valódi derékszögű kanyarok legyenek ott, ahol kanyarodósávból történik a jobbra fordulás, illetve ahol ez nem lehetséges, oda tegyenek egy fekvőrendőrt (még az egyenes szakaszra), és jelezzék az autósok számára egy táblával meg egy útburkolati festéssel. Ezzel átadnánk nekik a labdát, és végre azonnal beálló büntetés sújtaná az ész nélkül kanyarodókat.

Anonymous képe

itthon most is van olyan,

itthon most is van olyan, hogy tele pirosnál kigyúl egy jobbra zöld nyíl, amikor mehetsz, majd amikor a telezöld is kigyullad, akkor elalszik. de olyankor is el kell engedned a gyalogosokat stb. szóval ilyen szempontból nem jelentene veszélyt.

Prof képe

Az előtted szólónak igaza

Az előtted szólónak igaza van, a nyilas lámpák egyben mindig azt is jelentik, hogy az adott irányba haladva nem kell számítanod olyan elsőbbségadási kötelezettségre, ami telezöldnél kötelező lenne.

Ehelyett lehetni pl. egy újfajta tábla, ami nem csak a szabad utat jelzi jobbra, hanem egyúttal az elsőbbségadási kötelezettséget is. Pl zöld nyíl, ami egy kis elsőbbségadás kötelező tábla ábrájára mutat. :) Vagy inkább fordítva, mivel előbb kell az elsőbbséget megadnod, utána mehetnél...

Anonymous képe

Anonymus jól mondja,

Anonymus jól mondja, valóban van ilyen külföldön, én a németeknél és a cseheknél láttam. Miért ne működhetne nálunk is?
Szerintem új, sehol sem létező táblákat nem fogunk tudni kitaláni, ezeket szigurú nemzetközi szerződések szabályozzák.

Anonymous képe

Megnéztem a szoros

Megnéztem a szoros jobbratartást: a KRESZ szerint "ha az út és forgalmi viszonyok ezt lehetővé teszik". viszont a parkoló autók miatti oldaltávolság miatt jó lenne, ha a "szorosan" szó kikerülne.

Prof képe

A parkoló autó "út és

A parkoló autó "út és forgalmi viszony", úgyhogy attól most is mehetsz beljebb, főleg, mivel az út szélén már amúgy sem tudnál szorosan menni, mivel ott áll a parkoló autó, ugye... :)

Anonymous képe

Egy becsukott ajtó téged

Egy becsukott ajtó téged nyilván nem akadályoz, én mégis meghagyom a helyét, hátha kinyílik...

Prof képe

Félreértettél, vagy én

Félreértettél, vagy én fogalmaztam rosszul. Épp azt mondom, hogy a parkoló autó épp olyan körülmény, ami miatt a szorosan az úttest szélén való haladás nem tarható be, vagyis kívül esik a "lehetőség szerint" körén... Tehát parkoló autó mellett szabályosan távolodsz el az úttest jobb szélétől, és természetesen olyan mértékben, ami a te belátásod szerint biztonságos, vagyis legalább az ajtózónán kívülre.

Anonymous képe

Sajnos én pesszimista

Sajnos én pesszimista vagyok. Nem hiszem, hogy akár a szabályok változtatásával el lehetne érni az autósok moráljának megváltoztatását (max. nagyon szigorú rendőri ellenőrzéssel az elején) és a biztonságos közlekedést Budapesten.

Ahogy én látom, először olyan kis dolgokban kellene haladni, ami minimális ráfordítással eszközölhető, pl. felvilágosító kampány az autósoknak, a kerékpároson kivilágítatlanságának megszüntetése (komoly büntetésekkel elérhető) illetve ami tényleg nem kerülne semmibe, hogy a kerékpárút átkelő helyein a kerékpárosnak 5-6 másodperccel hamarabb legyen zöld, mint a kanyarodóknak, így kvázi előnyt adva nekik.

Prof képe

Részben igazad van,

Részben igazad van, szerintem is a hansúlynak a propagandán kell lennie, anélkül semmilyen szabálymodósítás nem segít.

Viszont nem mindegy, hogy mit kell abban a felvilágosító kampányban közölni. Azt hogy, a kerékpáros bizonyos nehezen körülírható esetekben használhatja az úttestet, de általában a kerékpárúton kéne mennie, vagy azt, hogy a kerékpárosnak egyáltalán nem kötelező a kerékpárút, és csak az ő döntésén múlik, hogy használja-e.

Nyilván érzed a különbséget. Előbbi esetben a - lehet, hogy teljesen más miatt - frusztrált autós még mindig talál olyan magyarázatot, ami szerint neki joga van a bringást elüldözni az úttestről (még ha nincs is igaza), az utóbbi esetben viszont nem marad ilyen kiskapu a saját fejében sem. Innentől ha bringással találkozik, nem az fordul meg a fejében, hogy mi a fenét keres itt ez a bringás az úttesten, nem is itt kéne mennie...

hf képe

Elolvastam a javaslatot.

Elolvastam a javaslatot. Most nincs időm hosszan reagálni, csak néhány kérdést tennék fel:
- Direkt nincsenek benne a merészebb javaslatok? (piros lámpa, stb)
- Nem teljesen világos, de ha egy kétszer két sávos úton szeretnék balra kanyarodni, akkor a javaslat szerint szabályosan besorolhatok a belső sávba?
- "kerékpárút kötelező használatának szabályozása" kérdésnél van három opció. Itt az lenne a fontos, hogy mindenképpen a jelenlegi kerékpárút tábla a nem kötelező alá essen. A táblakitevőknek külön meg kelljen erőltetniük magukat hogy kötelezzenek minket. Ez nem jön le nekem egyértelműen a javaslatból.

Jó lenne ha a fórumba írna valaki a közlekedési munkacsoportból is, nem csak magunk között beszélgetnénk.

-------------------------
Ez a zén oldalam

Prof képe

Településen belül, vagy

Településen belül, vagy külterületen, de nem főútvonalon most is szabályosan fordulhatsz a belső sávból. A közvetett balra kanyarodás csak lakott területen kívül, főútvonalon van előírva. De persze ott is hülyeség, egy motoros pont annyira van ilyenkor veszélyben, mint egy kerékpáros, neki mégsincs megtiltva.

hf képe

Hivatalosan nem áttolni

Hivatalosan nem áttolni kellene?????????
Ami persze baromság, tényleg az áttolást kiszedtétek a kreszből?

-------------------------
Ez a zén oldalam

Prof képe

Szerintem nem is volt benne.

Szerintem nem is volt benne. Most is csak lakott területen kívül, főútvonalon.

Szász Andrej képe

Itt az lenne a fontos, hogy

Itt az lenne a fontos, hogy mindenképpen a jelenlegi kerékpárút tábla a nem kötelező alá essen.

A Bécsben aláírt Közúti Jelzési Egyezmény előírja, hogy a kék alapon fehér biciklis tábla mit jelent. Azért adtunk több alternatívát, hogy ne a konkrét megvalósítás módjára hivatkozva bukjon el a javaslat.

hf képe

Köszi, Andrej! Leírnád

Köszi, Andrej!
Leírnád hogy mit ír az egyezmény? Mert nincs időm kibogarászni...

-------------------------
Ez a zén oldalam

Szász Andrej képe

Úgy csináltam a linket,

Úgy csináltam a linket, hogy ha rákattintasz, épp az érdekes részhez jutsz ;) Azért dolgoztam vele akkor, hogy később ne kelljen.

Anonymous képe

autóbuszsáv

autóbuszsáv használatának általános engedélyezése kerékpárosok számára (kivéve, ha tábla tiltja / kivéve a táblával jelzett időszakban) [az idõszakban helyesen időszakban]

erre kéne valami záradék, ami csak választhatónak ítéli. szóval a jobbra tartás körébe ne kerüljön bele. én nem érzem magam biztonságban a buszok és jobbra kanyarodók alatt mondjuk a Dózsán, de például a Veres Péteren jó lenne ott előresuhanni.
szabályozni kell azt is, hogy mégis mi történik akkor, ha buszszélességű buszsávban busz utolér sqrt(2)bringást, illetve buszmegálló a buszsávon van. (előszeretettel alakítanak ki záróvonalas buszsávot. bár ez csak akkor gond, ha a busz a lassabb, különben kikerülésről van szó)

ha biciklista sávon belül (balról) előz autót, az nem lehetne kikerülés, hasonlóan a fordítottjához? (ez megengedné a motorossávban előrekúszást)

utolsó szakaszba be kéne venni, hogy a közúttal nem derékszöget bezáról síneket ki kelljen tömni kemény gumival. (pl. hév kihúzó × kerepesi)

maat

Anonymous képe

ennek a gumival kitömésnek

ennek a gumival kitömésnek mi köze a kreszhez?!

Szász Andrej képe

A jelenlegi

A jelenlegi busz-kerékpársáv jelentése az alábbi: a tábla azt jelzi, hogy az autóbusz forgalmi sávon a kerékpárosok közlekedése is megengedett, ezt szeretnénk kiterjeszteni úgy, hogy egy ezzel ellentétes jelentésű tábla keletkezzen, amely kifejezetten tiltja az adott helyen (és időszakban) a buszsáv használatát.

A jogi szakemberek majd nyilván kitalálják azokat a szükséges mellék-rendelkezéseket, amely pl. a lassú kerékpáros - gyors busz találkozása esetén szükséges: pl. hogy az autóbusz ne csak kikerülés és kanyarodás esetén hagyhassa el a buszsávot (a gyakorlatban az előzés is gond nélkül működik!). A megállóban álló buszt utolérő kerékpáros esete jól szabályozott.

Kikerülésre (álló jármű/akadály melletti elhaladás) ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint előzésre. E szerint előzéskor megfelelő oldaltávolságot kell tartani. Ez a motorossávban kétséges, így kétlem, hogy ez (a megtűrt viselkedés) valaha kodifikálva lesz. E mellett kardoskodni azért sem lenne szerencsés, mert épp az oldaltávolság fokozott megtartását tűztük a zászlónkra.

Anonymous képe

Vasúti átjáróban előzni

Vasúti átjáróban előzni jelenleg tilos, kivéve kétkerekű járművet gépjárművel. Ez a kivétel nagyon veszélyes, mivel a sín szokszor nem merőlegesen keresztezi az utat. A kivételt meg kell szűntetni.

Prof képe

Majdnem ugyanez van a

Majdnem ugyanez van a kereszteződésben előzéssel, ott is hátrányba van hozva az egynyomon haladó jármű, ezt is meg kéne szüntetni.

Szász Andrej képe

JELENTKEZZETEK BE, ha

JELENTKEZZETEK BE, ha MK-tagok vagytok, és hozzászóltok! OK? Köszi.

aron képe

jók a dolgok. szerintem is

jók a dolgok.
szerintem is a robogósok ellen komolyabban kell fellépni, tiszta életveszély amit itt pesten is megengednek maguknak. vidéken se kerüljék az országutat ringaúton, mert VESZÉLYES! ha nem mer az úton közlekedni, akkor menjen busszal.
és a bicikliútra parkolás dettó.

www.criticalmass.hu/lakat

Anonymous képe

Sziasztok, nekem tetszenek a

Sziasztok, nekem tetszenek a javaslatok, nincs benne hülyeség (piros lámpa, ccc...), szakmailag jól meg vannak fogalmazva, szerintem vállalható az anyag.

Üdv,

Steve

Karago képe

Gratulálok a javaslatok

Gratulálok a javaslatok gondos kidolgozásához!

Karago képe

Egy javaslat, amit én első

Egy javaslat, amit én első lépésnek tekintek a nagy cél, az egyenrangú közlekedési partnerség felé:
Az egy nyomvonalon haladót is CSAK sávváltással lehessen előzni.
Másik javaslat, a gyakorlat legalizálása érdekében:
Kerékpáros jobbról is kerülhet. (Akár álló kocsisort is, ha van elég hely. És miért ne lenne, ha van kerékpársáv...)
Egyébként gratulálok a javaslatok gondos kidolgozásához! A legfontosabbnak a többfunkciós kerékpársávra vonatkozókat érzem, hiszen így szinte mindenütt felfesthető a szaggatott vonal!

hf képe

Jobbról előzni

Jobbról előzni életveszélyes. Álló kocsikat is (pl. anyós kinyitja az ajtót, befordul parkolóhelyre). NE TEDD! Szabályt meg végképp ne alkossunk rá.

-------------------------
Ez a zén oldalam

Szász Andrej képe

A jobbról

A jobbról előzés/kikerülés egy nagyon veszélyes manőver, még kerékpársávban is. Nem csak a nyíló ajtók leselkednek, hanem a jobbra kanyarodó autók általi keresztező mozgás is; sőt, a szemből jövő, balról kanyarodó autó is befordulhat egy kocsifeljáróra az álló kocsisoron nyitott "lyukon" keresztül, ilyenkor a takarásban közlekedő biciklisnek járó elsőbbség megadása kétséges (szinte lehetetlen).

Nem véletlen, hogy a kanyarodási szabályok módosítását kérjük, a jobbra kanyarodáskori veszélyhelyzetek megelőzése érdekében elő kell segíteni a kerékpársávba fonódást (ami jelenleg tilos). Az ilyen, jobbra kanyarodási szándékát jelző/lehúzódó, de a dugóban elakadt autó balról kikerülhető.

Karago képe

"A jobbról

"A jobbról előzés/kikerülés egy nagyon veszélyes manőver, még kerékpársávban is...jobbra kanyarodási szándékát jelző/lehúzódó, de a dugóban elakadt autó balról kikerülhető."
Ezek szerint, ha én haladnék a keró-sávban, míg mellettem balra áll a dugóban a kocsisor, s közülük egy kicsit belóg a sávomba, én ne kerüljem jobbról, hanem álljak a dugóban, vagy másszak be az autók közé, balról kerülni?!
Közlekedni veszélyes.

hf képe

vagy kerüld balról, vagy

vagy kerüld balról, vagy lassíts le nagyon. meglepő, de biztonságosabb "bemászni az autók közé", mint 30-cal elhúzni jobbról.

-------------------------
Ez a zén oldalam

Szász Andrej képe

Az egy nyomvonalon haladót

Az egy nyomvonalon haladót is CSAK sávváltással lehessen előzni.

Úgy látszik, nem találkoztál még olyan széles sávval, ahol sávon belül is a megfelelő oldaltávolság megtartása mellett (azaz biztonságosan) lehet a kerékpárost előzni. Ennek a neve széles külső sáv, angolul WOL. A legkerékpárbarátabb útfelület, mert amellett, hogy lehetőséget ad kényelmes haladásra minden résztvevő számára, nem szorítja egyiket sem korlátok közé. Látogass el pl. a Stefánia útra (Thököly és Ajtósi között) vagy a Fogarasi útra (Róna u. és Nagy Lajos között, valamint vissza ugyanitt).

Az egy nyomon haladók előzésére egyébként ugyanaz vonatkozik, mint a többi jármű előzésére, csak a vasúti átkelőnél és az útkereszteződésekben van feloldva az előzési tilalom.

Keskeny sávban a sávváltást itt sem a jogszabály (ami jelenleg is véd minket), hanem a te viselkedésed (megfelelő helyezkedés) fogja kikényszeríteni.

Karago képe

"Úgy látszik, nem

"Úgy látszik, nem találkoztál még olyan széles sávval, ahol sávon belül is a megfelelő oldaltávolság megtartása mellett (azaz biztonságosan) lehet a kerékpárost előzni."
Ezeken a helyeken IS fel kell festeni a kerékpársávot, így az autós saját sávjában előzhet.
"Keskeny sávban a sávváltást itt sem a jogszabály (ami jelenleg is véd minket), hanem a te viselkedésed (megfelelő helyezkedés) fogja kikényszeríteni."
Vagy a rámhajtó, ledudáló, leszorító autós.

Szász Andrej képe

Hogy hová kell/érdemes

Hogy hová kell/érdemes kerékpársávot festeni, az nem KRESZ-kérdés, a jogszabálynak viszont felkészültnek kell lennie a valós helyzetekre.

Igenis előfordulhat olyan hely, ahová nem érdemes kerékpársávot festeni, ilyen vagy olyan okból. Egy folyton megszűnő (elfogyó-újrainduló) kerékpársáv többet árt a biciklistának, mint használ, elfogyásnál ugyanis neked kell elsőbbséget adnod, amikor a fő sávba átsorolsz, míg ha egy széles sáv időnként keskenyebb lesz, ott neked van elsőbbséged (mert te vagy jobbra)! Pl. a külső Bartók a buszmegállóknál. Vagy a sáv más miatt széles, a Stefánián pl. két kanyarodósáv lesz a felfestetlen sávból a T-elágazásnál.

De még ha jó is lenne a kerékpársáv mindenhová, előfordulhatnak ilyen felfestetlen széles sávok, és az ilyen helyeken ésszerűtlen lenne megkövetelni a sávváltást.

Ugyanezen okból nem szerencsés a kerékpárút kötelező használata sem (jelenlegi jogszabály): még ha el is fogadjuk, hogy a kerékpárút általában jobb, mint az úttest, előfordulhat ennek az ellenkezője a valóságban (ahogy az elő is fordul, ill. inkább csak ez fordul elő). Ésszerűtlen rákényszeríteni a biciklist, hogy ilyenkor is a rosszabb bringaúton haladjon.

Vagy a rámhajtó, ledudáló, leszorító autós.
Látszik, hogy még nem próbáltad, olvass utána, hogy mit csinálsz rosszul a kerékpárvezetési segédanyagokban. Akkor csinálod jól, ha nagy ívben kikerülő, türelmes és előzékeny autósokat látsz magad körül. (Igen, ekkora hatása van a viselkedésünknek.)

Karago képe

Nem kötözködni akarok, de

Nem kötözködni akarok, de én úgy gondolom, azt kéne kiindulásnak tekintenünk, hogy a többfunkciós kerékpársáv mindenhova felfesthető -kivéve ahol tilos a kerékpározás- és a többi sáv- és az egyéb felfestéseknek ehhez kellene alkalmazkodnia!

Az általam is utált kerékpárút(járda) is okafogyottá válna.

Az egyébkent hasznos tanácsokból a -gondolom nekem szánt rész,- kiegészítve saját tapasztalattal:
"Ha nagy forgalmú úton azt veszed észre, hogy nagyon sokan nagyon gyorsan mennek el melletted, jót tehet, ha – ésszel manőverezve, hátranézve – behúzódsz a külső sáv közepére, és elfoglalod azt. Így az autósok a másik sávban fognak megelőzni, és előbb-utóbb az egyik lelassít a te sebességedre („rádtakar”)." - A mögöttem lassan haladó autót többen is előzték. A 3. előző már csak úgy fért be a balra kanyarodóvá váló belsőből vissza a sávunkba, hogy engem padkázásra kényszerített.(Nem buktam, mivel láttam a belső sávban balra kanyarodni szándékozó álló autókat és elkezdtem visszahúzni a külső sáv jobb negyedébe, de mégis végül menekülnöm kellett!)

Egyébiránt ezen a 2x2 sávos úton is felfesthető lenne a külső sávokba többfunkciós kerékpársáv! Legfeljebb kicsit keskenyebb lenne a belső sáv.

Szász Andrej képe

Ha az eredeti javaslatodat

Ha az eredeti javaslatodat vizsgáljuk (kötelező legyen a másik sávban előzni), az nem oldotta volna meg azt a kétsávos helyzetet, amit vázoltál. Hiszen pontosan ez történt. :)

Mindemellett (ez szintén nem KRESZ-kérdés) természetesen az a legjobb, ha a biciklisnek elegendő hely áll rendelkezésére (függetlenül attól, hogy ezt valamivel jelöljük-e), ezért Budapesten a közlekedési munkacsoport általában véve is a szélső sávok szélesítését javasolta az összes leendő útfelújítás kapcsán. Ez nem kerül semmibe (ha ez a többi sáv rovására történik, és nem útszélesítéssel), a terveket sem kell olyan mértékben módosítani, ami akár az engedélyezést, akár mást befolyásolna.

Javaslom, hogy a miskolci területi szervezetünk is lobbizzon ezért a városházán, ezt a törekvést teljes mellszélességgel támogatjuk! Ezt elrontottam, Karago nem Rodrigó. De sebaj:) Azért csak lobbizzatok! :)

Karago képe

Igazat írsz. De nyilván a

Igazat írsz. De nyilván a lehető legjobban közlekedő-barát, a leginkább biztonságra törekvő KRESZ esetén is lesznek balesetveszélyes helyzetek, balesetek.

A "többfunkciós" kerósáv egyre több és több helyre történő felfestése -még ha a sáv egyébként is elég széles lenne a kerékpár és az autó egyidejű haladásához- azért volna szükség, hogy az autós agyában tudatosuljon: tőle jobbra , a szaggatott sárga vonal túlfelén is közlekedhet valaki.
Illetve, hogy megvalósuljon: csak másik sávban előzheti a kerékpárost (is)!

szabomikulas képe

"bekanyarodás előtt, a

"bekanyarodás előtt, a besorolás során a kerékpársáv figyelmen kívül hagyása"

"a bekanyarodás általános szabályaival ellentétes értelmű kivételt megszüntetni; a veszélyes, kanyarodásnál kialakuló balesetek megelőzése érdekében"

Ennek meglenne az a hátránya, hogy a kanyarodni szándékozó autók használhatatlanná tehetnék a kerékpársávot, ahogy itt látszik:
http://www.youtube.com/watch?v=4hcO3m_c_jM

Az lenne jó, ha például az útra festett jelekből lehetne tudni, hogy a kerékpársávba be lehet-e sorolni vagy nem.

Szász Andrej képe

Ha megfigyeled a videót, a

Ha megfigyeled a videót, a biciklisek az előzés/kikerülés általános szabályainak megfelelően oldották meg a kialakult forgalmi helyzetet (kivéve persze, hogy alig páran néztek hátra, pedig forgalmi sávba besoroláskor az egyenest haladónak elsőbbséget kellene adniuk).

A látottak -- mivel a közlekedés általános, működő és bevált szabályainak megfeleltek -- sokkal biztonságosabban működtek, mintha a kanyarodók a forgalmi sávban vártak volna, onnan időnként be-befordulva, és el-elkaszálva egy hátulról a lejtőn nagy sebességgel érkező biciklist. Esetleg az ajtót rá-rányitva egyikre-másikra).

Az útburkolati jelekkel kapcs.: jelenleg akkor sem sorolhatsz a kerékpársávra kanyarodásnál, ha azt szaggatott vonal határolja (az érvényben lévő kivétel miatt). Ha eltörlik, záróvonallal még mindig szabályozható a ráhajtás (pl. ha különfázisú zöld lámpa ezt igényli).

Anonymous képe

Kerékpár-utánfutó

Kerékpár-utánfutó újradefiniálása: egy vagy két nyomon is haladhat. Jelenlegi szabály szerint csak a kétkerekű szabályos, pedig az egykerekű sokkal stabilabb!

Anonymous képe

A kötelező kerékpárút

A kötelező kerékpárút használatáról annyit, hogy kis országunk leleményes polgárai a kerékpárút építésére megpályázott EU összegekből frankó járdákat építettek sok helyen, aztán tettek rá néhány szép k