Vasárnap röppent fel a hír, hogy néhány intézkedést előrehoznak a tervezett KRESZ-módosításból.
A Klubrádió Élőben a városból - minden, ami közlekedés című műsorának riportere Kondorosi Ferencet, az Új rend és szabadság programért felelős kormánybiztost kérdezte erről. A beszélgetésből kiderül, hogy a motorosok piros lámpánál történő „előrecsorgásának” engedélyezésével párhuzamosan nem merült fel, hogy ezt a kerékpárosoknak is lehetővé tegyék, de a riporter felvetésére „megvizsgálják a kérdést”. A riportból megtudjuk még, hogy a kormánybiztos a kerékpárosok szegregálásának híve, sejthetően nem sűrűn közlekedik kerékpárral, bár elmondása szerint nemrég kipróbált egy turisztikai kerékpárutat, ami nagyon tetszett neki.
A teljes riport meghallgatható itt (a kerékpáros rész 4:15-nél kezdődik).
Forrás: Élőben a városból


