A címben a hangsúly a kérdőjelen van! De miért?
A történet:
Kedden (augusztus 26) - a Városháza meghívására, ami csak pár nappal korábban érkezett - részt vettünk egy megbeszélésen a Fővárosi Önkormányzatnál. Boldogan tettük, elvégre nagyon fontos ügyről van szó, és számítanak a véleményünkre!
Év eleje óta készül Budapest Közlekedési Koncepciója, ami, ha megvalósul, remények szerint jelentősen megváltoztatná fővárosunk közlekedését, és ezen keresztül magát a várost.
A megbízást a FŐMTERV által vezetett konzorcium kapta. A munka eleje óta jeleztük számos alkalommal személyes találkozókon, levelekben, hogy be szeretnénk a munkába kapcsolódni, azért, hogy a kerékpáros közlekedés valóban integrálódjon a "nagy egészbe". Ez különösen annak fényében látszott számunkra természetesnek, mert - ugyancsak a Főváros megbízásából - ebben az időben készült a város kerékpáros közlekedését meghatározó és megalapozó tanulmány is a mi résztvételünkkel.
Hát nem kapcsolódhattunk be! Ennek ellenére - mint később láttuk - publikációink és nyilvános szerepléseink eredményeként bekerült az anyagba néhány a gondolataink közül.
Hosszú csend következett, nem láttuk, nem olvashattuk a készülő anyag részleteit, míg meg nem érkezett a fentebb említett meghívó, és az anyag is. Kb. 400 oldal, a városunk szempontjából - gondoltuk - nagyon fontos tartalommal. Örömmel láttuk, hogy az anyag premisszái megegyeznek a mieinkével, alapvetése, hogy csökkenteni kell a gépjárműközlekedés arányát és sürgős cél a fenntarthatóság megteremtése a közlekedésben. Sok nagyon hasznos gondolat, elv fogalmazódott meg. Nekiálltunk hát többen, hét végén olvasva és jegyzetelve a két kötetet, hogy a 3 nappal későbbi találkozón megtehessük javító szándékú észrevételeinket.
A megbeszélés helyszínén együtt volt meghívott vendégként sok kerület polgármestere, főépítésze, vezető szakemberek a piaci és a civil világból. Vendéglátónk a Főpolgármester.
A konzorcium vezetője bemutatta röviden az anyagot, jöttek a hozzászólások, néhány ezek közül konkrét projekthez kapcsolódott, mások elvi kifogásokat fogalmaztak meg. Az MK képviseletében elmondtam, mivel értünk egyet és milyen elvekkel nem, és kértem, hogy megtehessük konkrét javaslatainkat írásban.
Eddig minden a szokásos mederben haladt, míg a VEKE munkatársa meg nem említette, hogy kezében a csütörtöki (augusztus 28.) közgyűlési előterjesztés, amelyben a Főpolgármester azt kéri, a képviselők fogadják el a koncepciót!
Döbbent csend a teremben: akkor itt most mit csinálunk, ha már idő sincs a javaslataink megvitatására, beépítésére. Magam rá is kérdeztem erre, a Főpolgármester Úr válaszában kifejtette, hogy időkényszer indokolta ezt a megoldást, be kell adni a pályázatot az EU-nak.
Tehát: voltunk vagy 50-en, szakemberek, vezetők, meghívottak, egy komplett "lakógyűlés", hogy játsszuk már el az EU által előírt egyeztetést, bocs, de a javaslataink beépítésére már nincs idő!
Ilyet inkább ne!
Szeretnénk tudatni az érintettekkel, hogy szervezetünk a továbbiakban is együtt kíván dolgozni a Főváros vezetőivel és munkatársaival, de ennek alapja a partneri viszony, egymás munkájának kölcsönös tisztelete.
László János





én úgy látom mindig ez
én úgy látom mindig ez van..... mintha nem is léteznénk, mintha nem fejlődne dinamikusan a fővárosi biciklizők száma, nem akarok túl rosszmájú lenni, de túl naiv se ezért leírom: ilyenkor az az érzésem, hogy amiből nem kapnak százalékot a képviselők az nem érdekli őket... az mindig a "jaj arra már nincs idő", "jaj azt elfelejtettük" kalapba kerül. Ezek az emberek azért kapják ott a fizetésüket, hogy a mi érdekeinket képviseljék, és nem először, sokadszor fordul elő, hogy megszüntetik, hogy nem veszik figyelembe, és nem veszik észre a -még egyszer nyomatékosan- DINAMIKUSAN szaporodó kerékpárosok számát. Ilyenkor megértem, hogy vannak akik kilépnek a hivatalos biciklis szervektől és radikális magánakcióba kezdenek. Azért jó lenne valami 5let ami felrázza a bogármestereket, hogy ilyen ne fordulhasson ellő!! Brainstorming?!? Ötletek?!?!